Vb 2010: Harmadik trauma az Oranje számára - holland lapszemle

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.12. 08:47
Traumáról és gyászról számoltak be internetes felületeiken a holland újságok azt követően, hogy az ország labdarúgó-válogatottja vasárnap este hosszabbításban 1–0-s vereséget szenvedett a spanyol csapattól a dél-afrikai világbajnokság fináléjában, ezzel harmadszor maradt alul vb-döntőben.

„Harmadik trauma az Oranje számára" – ezt a címet adta beszámolójának a De Telegraaf, amelynek szakírója szerint „a 2010-es vb holland futballtraumaként vonul be a történelembe". A szerző keserűen állapította meg, hogy „a németektől (1974), majd az argentinoktól (1978) elszenvedett vereség után most a spanyolokkal szemben nem sikerült".

„Iniesta mélységes gyászba borította az Oranjét és Hollandiát" – állította a másik népszerű napilap, az AD internetes kiadása. „Egy vérfagyasztó este végén egyszerűen túlságosan nehéznek bizonyult megkaparintani a világbajnoki címet, a spanyol válogatott túl jó volt, még ha ez csak a hosszabbítás második felében mutatkozott is meg."

„Egy álom véget ért, Hollandia nem lett világbajnok" – foglalta össze a döntőt a NOS állami televízió híroldala, amelyen a történtek illusztrációjaként a füvön síró Wesley Sneijder fotója volt látható.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik