Vb 2010: felfüggesztéssel fenyegeti Nigériát a FIFA

MTI MTIMTI MTI
2010.07.02. 14:21
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hétfő estig adott haladékot a nigériai kormánynak arra, hogy visszavonja a válogatott két évre szóló eltiltásáról hozott határozatát, különben felfüggeszti az ország tagságát.

Goodluck Jonathan, az afrikai ország elnöke szerdán közölte, hogy két évre minden nemzetközi versengéstől eltiltotta a csapatot, mivel annyira elkeserítette a válogatott korai búcsúja a dél-afrikai világbajnokságon.

A FIFA pénteken bejelentette: amennyiben nem változik a döntés hétfő estig, felfüggesztés következik, amely nemcsak a nemzeti csapatokra vonatkozik, hanem az anyagi juttatások befagyasztását és a nigériai játékvezetők mellőzését is jelenti. A sportági világszövetség hétfőn elküldi képviselőjét az országba, hogy így is elősegítse a helyzet megnyugtató rendezését.

Egy felmérés szerint egyébként a nigériaiak többsége egyetért az elnök intézkedésével, mert kiábrándítónak találta a csoportkör után búcsúzó csapat vb-szereplését.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58