Santa Cruz: Ez volt az utolsó vébém

2010.07.05. 18:28
null
Martino (balra) és Santa Cruz bejelentése egyszerre szomorította el a paraguayi szurkolókat (Fotó: Action Images)
Négyéves megbízatása véget ért, így Gerardo Martino feláll a paraguayi labdarúgó-válogatott kispadjáról. A dél-amerikai együttes csatára, Roque Santa Cruz ezzel egyidejűleg azt jelentette be, hogy az idei volt az utolsó világbajnokság, amelyen részt vett.

Az argentin Martino 2006 óta irányította a paraguayi válogatottat, amely az idei világbajnokságon a nyolc között búcsúzott, miután 1–0-s vereséget szenvedett Spanyolországtól. A 47 éves szakembernek elmondása szerint Argentínából, Szaúd-Arábiából és Mexikóból is vannak ajánlatai, de addig is bármiben hajlandó segíteni a paraguayi szövetségnek.

„Négyéves szerződésem lejárt – mondta Martino. – Maradok még azonban egy darabig, hogy segítsek az újjászervezésben."

Nemcsak ő, hanem az egyik legismertebb paraguayi futballista, Roque Santa Cruz is tett egy fontos bejelentést: a Manchester City csatára most szerepelt utoljára vb-n.

„Ez volt az utolsó világbajnokságom. Szívem szerint folytatnám még, de a testem nemet mond – nyilatkozta Santa Cruz, aki nem zárta ki, hogy a 2011-es argentínai Copa Américán még részt vesz. – Az lehet a búcsútornám."

Santa Cruz az idei előtt pályára lépett a 2002-es és a 2006-os vb-n is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Visszavonul Óscar Cardozo, a Benfica legeredményesebb légiós csatára

Minden más foci
2026.04.16. 10:38

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06
Ezek is érdekelhetik