Vb 2010: Mi álltunk közelebb a győzelemhez - Sven-Göran Eriksson

2010.06.15. 18:56
Sven-Göran Eriksson, az elefántcsontparti válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt csapata Portugália elleni teljesítményével, s úgy érzi, együttese állt közelebb a győzelemhez a gól nélküli döntetlennel véget érő mérkőzésen.

„Senki sem akar elveszíteni egy ilyen mérkőzést” – adott magyarázatot Sven-Göran Eriksson, az elefántcsontpartiak szövetségi kapitánya arra, hogy a találkozó színvonala miért maradt el a várakozásoktól.

„Kemény mérkőzés volt, nem alakult ki sok gólhelyzet. Meccs közben azt gondoltam, ha valamelyik csapat nyer, az mi leszünk. Valamivel több helyzetet alakítottunk ki, mint a portugálok. Nagyon boldog vagyok csapatom teljesítménye miatt. Ami a fegyelmet és a szervezettséget illeti, úgy vélem, kilencven percen keresztül szervezetten játszottunk” – hangsúlyozta a svéd szakember, akit Didier Drogba szerepeltetéséről is kérdeztek.

„Beszéltem vele tegnap este az edzés után, és azt mondta, inkább a padon szeretne kezdeni. Hozzátette: »Mester, ha szüksége lesz rám, ott leszek«. Reméltem, hogy nem kell bevetnem, de nyerni akartunk, ezért döntöttem úgy, ahogy” – indokolta a Chelsea sztárjának pályára küldését Eriksson. Drogba szereplése amiatt volt kérdéses, mert a Japán elleni felkészülési mérkőzésen singcsonttörést szenvedett a jobb karjában.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
40 perce

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
10 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
13 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46