Vb 2010: Kaká szerint problémás volt az első félidő, Elano javulást vár

2010.06.16. 10:05
A 2007-es aranylabdás Kaká szerint sok pozitívuma volt a brazil válogatott észak-koreaiak elleni keddi világbajnoki mérkőzésének (2–1), ugyanakkor tovább kell javulnia csapatának.

„Kissé problémás volt az első félidő, ekkor még hiányzott a játékunkból a gyorsaság, de végül megszereztük a három pontot – nyilatkozott a támadó középpályás a johannesburgi találkozó után. – A magam részéről elégedett vagyok a teljesítményemmel, figyelembe véve, hogy sérülésből tértem vissza, és több mint hetven percet játszottam. Összességében nagyon nehéz volt futballozni, az észak-koreai csapat gyorsan és jól zárt vissza. Kevés terünk volt, ellenfelünk jól játszott."

„Számomra nagyon fontos volt a háromhetes felkészülés az alkalmazkodás, a szükséges fizikális állapot megszerzése és az étkezés szempontjából. Úgy igyekeztem készülni, hogy folyamatosan javuljak, és segítségére lehessek a csapatnak – mondta a középpályás Elano, a második brazil gól szerzője. – Elsősorban a győzelemnek örülök, és csak utána a találatomnak. Még azzal együtt is, hogy mostantól a nevem szerepel a világbajnokságok statisztikájában, amire büszke vagyok. Hétfőn születésnapom volt, kedden pedig győztünk, ez így nagyon jól alakult. Ami a folytatást illeti, mindig javulni kell, sohasem játszunk százszázalékosan. Ugyanakkor türelmesnek is kell lenni, hogy a torna során folyamatos legyen az előrelépés."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07