Vb 2010: Ha nincs Messi és Tévez, van Milito és Agüero - Szamarasz

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 20:29
Jorgosz Szamarasz, a Nigériát 2–1-re legyőző görög válogatott támadója elmondta, teljesen mindegy, milyen összeállításban lép pályára Argentína a csoportkör utolsó fordulójában, hiszen ha nincs Messi és Tévez, játszik helyettük Milito és Agüero.

„Igazi csapat vagyunk, és közösen megpróbáljuk a legjobbat elérni, amit csak tudunk – nyilatkozta a mérkőzést követően Jorgosz Szamarasz, a görögök csatára. – A nigériaiak erősek és gyorsak voltak, és a legjobbunkat kellett nyújtani ellenük. Sok mérkőzésen a védekezésre koncentrálunk, néhányan kritizálnak minket emiatt, de pozitív a hangulat a csapaton belül."

„Van esélyünk a továbbjutásra, küzdeni is fogunk érte" – tette hozzá a Celtic játékosa, akit arról is kérdeztek, számít-e rá, hogy Argentína amolyan B-csapatot küld majd pályára az utolsó fordulóban.

„Ha Messi és Tévez nem játszik, akkor játszik helyettük Milito és Agüero. Mi a különbség" – adott nevetve választ Szamarasz.

„Van esélyünk a továbbjutásra, küzdeni is fogunk érte" – tette hozzá a Celtic játékosa, akit arról is kérdeztek, számít-e rá, hogy Argentína amolyan B-csapatot küld majd pályára az utolsó fordulóban.

„Ha Messi és Tévez nem játszik, akkor játszik helyettük Milito és Agüero. Mi a különbség" – adott nevetve választ Szamarasz.

Legfrissebb hírek

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34
Ezek is érdekelhetik