Vb 2010: FIFA-koncertet tartanak Sowetóban Shakirával - videó

2010.05.25. 11:59
Június 10-én, egy nappal a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt FIFA-koncertet rendeznek Sowetóban.

A nagyszabású eseményen olyan ismert sztárok és helyi művészek lépnek fel, mint Shakira, Juanes, Alicia Keys, a Black Eyed Peas, Angélique Kidjo, John Legend, a Goldfish, a Lira, Loyiso Bala, a Kwani Experience, a Steadyrock, Tumi Molekane és a 340ml.

A sowetói Orlando Stadionban helyi – és közép-európai idő – szerint 20 órakor kezdődik a koncert, a tervek szerint háromórás műsort láthatnak a kilátogatók, illetve a televízió-nézők a világ minden pontján. A produkciót Kevin Hall és cége szervezi, aki és amely a 2007-es Live Earth-t, minden idők legnagyobb zenei eseményét is megszervezte. A 2007. július 7-én rendezett maratoni, 24 órás koncertsorozattal a Föld légkörének felmelegedésére kívánták felhívni a figyelmet.

A műsort élőben közvetíti a Magyar Televízió is, amelynek internetes honlapján is nyomon lehet követni az előadók produkcióit.

Shakira Sowetóban is előadja a vb egyik hivatalos dalát, a Time for Africa (Eljött Afrika ideje) című dalt. A kolumbiai popsztár természetesen a megnyitón a döntő előtt is elénekli a slágergyanús szerzeményt.

WAKA WAKA (TIME FOR AFRICA) – A VB EGYIK DALA SHAKIRÁTÓL
 
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Hajdú B. István: Nem hiszem, hogy új világbajnokot avatunk

Minden más foci
2026.03.03. 10:23

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik