Toni Kroos: Akkor most Európa-bajnoknak tarthatom magam?

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
2024.09.24. 17:06
null
Toni Kroos (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid és a német labdarúgó-válogatott korábbi klasszisa, Toni Kroos nem hagyta szó nélkül az UEFA közleményét, miszerint a játékvezető tévedett, amikor nem ítélt tizenegyest Marc Cucurella kezezése után a nyári Európa-bajnokság német–spanyol negyeddöntőjében.

„Három hónap alatt jöttek rá (az UEFA-nak – a szerk.) arra, hogy kezezés volt, pedig a többség ezt másodpercek alatt kiszúrta. Ez mindenesetre megnyugtat (nevet). Akkor most Európa-bajnoknak tarthatom magam, mert beismerték a hibájukat? Nem hiszem” fogalmazott élő adásban Toni Kroos, aki jelenleg az Icons League (a spanyol, Gerard Piqué-féle Kings League-hez hasonló kispályás bajnokság – a szerk.) szakkommentátoraként tevékenykedik. 

Nem Kroos volt az egyetlen, aki megszólalt a bejelentéssel kapcsolatban.

„A meccs hevében azt mondtam, hogy tizenegyest ér az eset, de másnap az olvastam a hírekben, hogy az UEFA azt az utasítást adta a játékvezetőknek, hogy a testhez közel lógó kar esetén ne ítéljenek tizenegyest. Ekkor azt mondtam, hogy ez megmagyarázza a döntést, de most viszont fel kell tennem a kérdést: volt-e egyáltalán ilyen instrukció? – mondta a korábbi aranylabdás labdarúgó Lothar Matthäus, hozzátéve, hogy jó lenne megtudni, mi hangzott el a VAR-szobában. – Ha az UEFA valóban elismeri, hogy hibázott, akkor ezt azt jelenti, hogy férevezettek minket, hiszen ezek szerint az ominózus instrukció csak kifogás volt. Szerintem szégyen, hogy három hónappal később ismerik el azt, amit ott és akkor mindenki látott.”

Mint ismert, Marc Cucurella kezezése 1–1-es állásnál történt a hosszabbításban, az angol Anthony Taylor továbbot intett, és a VAR sem avatkozott be. A meccset Mikel Merino 119. percben szerzett góljával a – később az Európa-bajnoki címet megszerző – spanyolok nyerték meg 2–1-re.

Foci Eb 2024
2024.09.24. 10:10

Eb 2024: téves bírói döntés született Cucurella kezezésénél

„Az UEFA legújabb útmutatása szerint szigorúan büntetni kell, ha egy kezezés megakadályozza a kapura lövést és a legtöbb esetben büntetőt kell ítélni.”

 

Legfrissebb hírek

Elképesztő pontrekordot hozott az olasz–német férfi röplabdamérkőzés – videó

Röplabda
2026.08.27. 17:58

A magyar női kosárválogatott másodszorra már nyert a németek ellen

Kosárlabda
2026.08.23. 20:41

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

Az utolsó negyedben fordult a kocka a német női kosárválogatott ellen

Kosárlabda
2026.08.22. 21:35

Matthäus: Kane jobban megérdemli az Aranylabdát, mint bárki más

Német labdarúgás
2026.08.18. 10:52

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

Matthäus is élesen kritizálta a FIFA elnökét

Minden más foci
2026.08.04. 13:14

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31