Magyar–svájci számokban: Orbán nyerte a legtöbb párharcot, Schär szűrt a leghatékonyabban

M. B.M. B.
2024.06.16. 12:12

 

A labdáért vívott párharcokban a mezőny legjobbja Willi Orbán volt 13 megnyert párharccal, bekkünk mögött a 11-11 megnyert párharcot számláló Varga Barnabás, Dan Ndoye duó következik, míg Szalai Attila és Ricardo Rodríguez fejenként kilenc párharcot nyert meg a mezőnyben. A meccs legjobban cselező játékosa Sallai Roland lett, öt cselezési kísérletéből öt volt sikeres (100 százalékos mutató), míg Dan Ndoye hét próbálkozásból ért el öt sikeres cselt. Rajtuk kívül még Bolla Bendegúzt érdemes megemlíteni, aki háromból kétszer tudta csellel átverni védőjét.

A szereléseket tekintve egyértelműen a mieinknek volt több dolga, így nem meglepő, hogy a rangsor élén az öt kísérletből négyszer sikeresen szerelő Fiola Attilát találjuk. Mögötte 4/3-as, illetve 3/3-as mérleggel Kerkez, illetve Varga áll a rangsorban. A legtöbb passzt a svájci Schär fülelte le (nyolcat), aki így megelőzte a hét átadást elcsípő Orbánt és Xhakát. Mögöttük Szalai, Aebischer, Gulácsi a sorrend.

A TELJES CIKKET IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI.

Forrás: SportsBase

 

 

Legfrissebb hírek

Xhaka és Embolo is visszatérhet a svájci válogatottba

Minden más foci
2026.10.27. 19:48

Labdarúgás: kikapott Svájctól a leány U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 13:29

Hamis Covid-igazolás miatt kapott felfüggesztett büntetést Granit Xhaka

Minden más foci
2026.10.08. 15:52

Svájc minimum osztályozhat az A-ligáért, Matko hozta a szlovén győzelmet

Minden más foci
2026.10.06. 22:41

Hiába a korai Matko-gólpassz, Svájc továbbra is hibátlanul áll az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:45

Legutóbb négy éve nyert hazai NL-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.02. 12:17

Aljosa Matko biztosította be Szlovénia győzelmét Észak-Macedónia ellen

Minden más foci
2026.09.29. 23:02

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2026.09.26. 22:53