Eb 2024: a svájci kapitány megnevezte, ki lesz a kapus ellenünk

Vágólapra másolva!
2023.12.15. 10:25
null
Sommer a svájciak első számú kapusa (Fotó: Getty Images)
Az Internazionalét erősítő Yann Sommerrel számol a kapuban a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon a magyarokkal azonos csoportban szereplő svájci válogatott szövetségi kapitánya, Murat Yakin.

 

Fél évvel a kontinenstorna előtt a szakvezető állást foglalt azzal kapcsolatban, kit favorizál a poszton, és választása a 35. életévét vasárnap betöltő, 87-szeres válogatott Yann Sommerre esett. Murat Yakin elképzelése szerint a Borussia Dortmundban védő Gregor Kobel lesz a cseréje.

„Yann Sommer az első számú kapus, és az is marad. Az Európa-bajnokságon ő áll majd a kapuban” – jelentette ki Yakin.

Sommer a Borussia Mönchengladbachból azt követően igazolt fél idényre a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató német bajnok Bayern Münchenhez, hogy a bajoroknál Manuel Neuer megsérült. Aztán a svájci futballista a nyáron elhagyta a müncheni csapatot és az Internazionaléhoz szerződött.

A 26 éves, ötszörös válogatott Kobel 2021 óta játszik Dortmundban, ugyanakkor az elmúlt időszakban kétszer is sérüléssel bajlódott.

Marco Rossi szövetségi kapitány legénysége éppen Svájc ellen kezd az Eb-n június 15-én Kölnben. A magyarok június 19-én a házigazda Németország válogatottja ellen folytatják szereplésüket Stuttgartban, végül június 23-án Skóciával találkoznak szintén Stuttgartban.

A PROGRAM NAPONKÉNTI BONTÁSBAN IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A PROGRAM CSOPORTONKÉNTI BONTÁSBAN:

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE
A-CSOPORT
JÚNIUS 14., PÉNTEK

21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln:
MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2 órája

Angol válogatott kapust igazol a Newcastle; Jackson túl drága az MU-nak – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
22 órája

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
Tegnap, 9:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik