Eb-felkészülés: emberelőnyben négyet lőtt Ukrajna Ciprusnak

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 19:59
null
Magabiztos ukrán siker a ciprusiak ellen (Fotó: AFP – archív)
A pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő ukrán labdarúgó-válogatott 4–0-ra nyert hétfőn felkészülési mérkőzésen Ciprus ellen. A mérkőzést egy kiállítás, két büntető és Andrij Jarmolenko duplája tarkította.

Mint ismert, pénteken a részben hazai rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott Schäfer András góljával 1–0-ra legyőzte Ciprust a Szusza Ferenc Stadionban. A ciprusiak a magyar együttes után a szintén Eb-résztvevő ukrán válogatottal mérkőztek meg hétfőn.

A hazaiak nem tartalékoltak, s ez meg is látszott a csapatok közti különbségen, de fél órát követően nem volt gól a mérkőzésen. A 36. percben aztán emberhátrányba került Ciprus: a Ferencvárosban futballozó Olekszandr Zubkov tört ki ziccerben, utolsó emberként buktatták a tizenhatoson belül, így jöhetett a piros lap és a tizenegyes.

A büntetőt Andrij Jarmolenko lőtte be, majd az első félidő hajrájában kezezés miatt még egyet kaptak az ukránok. Ezt a Manchester City játékosa, Olekszandr Zincsenko értékesítette. A második félidőben Roman Jaremcsuk passzolt a kapuba egy kijátszott támadás után, majd Jarmolenko megpattanó lövéséből is gól lett. 4–0

A mérkőzés góljai

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
UKRAJNA–CIPRUS 4–0 (2–0)
Harkov,
Metaliszt Stadion. Vezette: Spasjonnikovs (lett)
UKRAJNA:
Pjatov – Zabarnij, Krivcov, Mikolenko (Karavajev, 60.), Szobol – Malinovszkij (Szudakov, 67.), Zincsenko, Makarenko,(Sztepanenko, a szünetben) – Jarmolenko (Saparenko, 70.), Jaremcsuk (Beszedin, 67.), Zubkov (Marlos, a szünetben)
Gólszerző: Jarmolenko (37., 65. – az elsőt 11-esből), Zincsenko (45+2. – 11-esből), Jaremcsuk (59.)
Kiállítva: Panajotu (36., Ciprus)

UKRAJNA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Andrij Pjatov (Sahtar Doneck), Heorhij Buscsan (Dinamo Kijev), Anatolij Trubin (Sahtar Doneck)
VÉDŐK: Mikola Matvijenko (Sahtar Doneck), Olekszandr Karavajev (Dinamo Kijev), Szerhij Krivcov (Sahtar Doneck), Eduard Szobol (FC Bruges – Belgium), Vitalij Mikolenko (Dinamo Kijev), Illja Zabarnij (Dinamo Kijev), Olekszandr Timcsik (Dinamo Kijev), Denisz Popov (Dinamo Kijev)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrij Jarmolenko (West Ham United – Anglia), Tarasz Sztepanenko (Sahtar Doneck), Olekszandr Zincsenko (Manchester City – Anglia), Ruszlan Malinovszkij (Atalanta – Olaszország), Szerhij Szidorcsuk (Dinamo Kijev), Viktor Cihankov (Dinamo Kijev), Roman Bezusz (Gent – Belgium), Marlos (Sahtar Doneck), Jevhen Makarenko (Kortrijk – Belgium), Mikola Saparenko (Dinamo Kijev), Olekszandr Zubkov (FERENCVÁROSI TC), Heorhij Szudakov (Sahtar Doneck)
TÁMADÓK: Roman Jaremcsuk (Gent – Belgium), Artem Beszedin (Dinamo Kijev), Artem Dovbik (Dnyipro-1)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Andrij Sevcsenko

EB 2020
C-CSOPORT (BUKAREST, AMSZTERDAM)
Június 13., vasárnap, 18.00
Bukarest
Ausztria–Észak-Macedónia
Június 13., vasárnap, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ukrajna
Június 17., csütörtök, 15.00
Bukarest
Ukrajna–Észak-Macedónia
Június 17., csütörtök, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ausztria
Június 21., hétfő, 18.00
Amszterdam
Észak-Macedónia–Hollandia
Június 21., hétfő, 18.00
Bukarest
Ukrajna–Ausztria
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik