Eb 2020: Szalai Ádámot kórházba kellett szállítani

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.19. 19:03
null
Szalai Ádám nem érezte jól magát, le kellett cserélni (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismeretes, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, Szalai Ádámot már az első félidőben le kellett cserélni a franciák elleni mérkőzésen (1–1), a meccs utáni sajtótájékoztatón kiderült, a csatárt kórházba szállították.

 

Marco Rossi szövetségi kapitány a franciák elleni mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, Szalai Ádámot kórházba kellett szállítani. A körülményekhez képest jól van, magánál van, válaszolni tudott a kérdésekre – az elmondottak alapján szédüléssel, agyrázkódásos tünetekkel került kórházba.

Mint ismeretes, egy ütközés után maradt lent a földön a 25. percben, ami után a nyakát, illetve az arcát, a homlokát jegelték, és le is kellett cserélni, Nikolics Nemanja váltotta.

Az MLSZ későbbre ígér tájékoztatást Szalai Ádám állapotáról, most folyik a kivizsgálása a kórházban.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette:M. Oliver (angol)
Magyarország:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai.Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
Franciaország:
Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)

Legfrissebb hírek

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
11 órája

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
12 órája

Nagy Zsolt: Jó lenne jövőre Messivel mezt cserélni

Magyar válogatott
2025.11.06. 17:41

Megvan, kit hívott be Marco Rossi a sérült Tóth Balázs helyett a válogatottba

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:19

Újabb magyar válogatottat adhat a DAC; 2015 óta ez az első év Nagy Ádám nélkül

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:09

Marco Rossi: Bárány megtestesíti azt a harci szellemet, amit mindig szeretnék a pályán látni

Magyar válogatott
2025.11.04. 13:46

Bárány Donát és Redzic Damir a két újonc – Marco Rossi keretet hirdetett Örményország és Írország ellen

Magyar válogatott
2025.11.04. 12:42

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik