Eb 2020: Nagyon sokan leírták Magyarországot – Fernando Santos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.22. 15:36
null
Fernando Santos bízik benne, hogy túl tudnak lépni a németországi vereségen (Fotó: AFP)
A szerdán, a Puskás Arénában sorra kerülő Portugália–Franciaország Eb-meccs előtt a portugálok részéről a csapat védője, Pepe és Fernando Santos szövetségi kapitány is arról beszélt a keddi sajtótájékoztatón, hogy tanulniuk kell a németek elleni vereségből, és mindenképpen győzelemre kell játszaniuk a franaciák ellen, nem várhatnak arra, hogy számukra kedvezően alakuljon a csoport másik találkozója, a Németország–Magyarország mérkőzés.

„Nagyon nehéz meccsre számítunk, mindent meg fogunk tenni, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, és természetesen az a cél, hogy továbbjussunk. Versenyképes csapatunk van, a saját játékunkat kell játszani. Jó csapat lesz az ellenfelünk, de azzal a játékkal, amelyet az utóbbi években is nyújtottunk, tovább fogunk jutni” – kezdte határozottan a portugál válogatott keddi sajtótájékoztatóját Pepe.

A védő elsősorban azzal kapcsolatban kapott további kérdéseket, hogyan tudtak túllépni a Németországban elszenvedett 4–2-es vereségen.

„A németországi vereség után a kilenc lehetséges pontból maximum hatot tudunk szerezni egy nagyon kemény csoportban. Szerdán azonban be tudjuk bizonyítani a kétkedőknek, hogy továbbra is jó csapat vagyunk, ehhez a legmagasabb szinten kell játszanunk. A német meccs után szomorúak voltunk, de közösen elemeztük a mérkőzést, és maximálisan készen állunk a következő feladatra. Ha veszítünk, mindenki veszít, ha nyerünk, mindenki nyer. Össze kell zárnunk, támogatnunk kell egymást, csapatként vagyunk képesek magas szinten játszani, és ezt kell holnap megmutatnunk, ettől tisztelnek minket Európában. Holnap ugyanannyira kell akarnunk a sikert, ahogy azt a németektől láthattuk ellenünk. Meg kell nyugodnunk, és ha mindent kiadunk magunkból, meglesz az esély a győzelemre” – fogalmazott Pepe.

A Porto játékosa arra is válaszolt, hogy megannyi nagy meccs és emlékezetes győzelem után mi motiválja még.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy futballozhatok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, mindennap egy hatalmas mosollyal az arcomon ébredek.”

Fernando Santos szövetségi kapitány még közvetlenül a müncheni vereség után arról beszélt, mentálisan nagyon le volt törve a csapat, hiszen nem sűrűn kapnak három gólt egy mérkőzésen, de a rutinos játékosok segíthetnek abban, hogy kezelni tudják ezt a helyzetet.

„A mérkőzés után, a lefújást követően a csapat és a stáb is csalódott volt, de másnap már új arcát mutatta a csapat. Megéreztük a vereséget, de javítani akarunk. Tapasztalt játékosok alkotják az együttesünket, és ezt az előnyünkre kell fordítani ebben a helyzetben. Szombaton nagy melegben játszottunk, ami után fizikailag is rendbe kellett jönnie a játékosoknak, mindenkinek. Megnéztük, mit rontottunk el, miben tudunk javulni. A Magyarország elleni, 2016-os 3–3 óta nem sokszor fordult elő velünk, hogy legalább három gólt kapjunk egy meccsen. Vissza kell térnünk ahhoz, amit korábban jól csináltunk: nagy intenzitás mellett is ugyanolyan hatékonyan kell támadnunk, mint védekeznünk.”

Ezután a franciák elleni meccsről esett szó és a világbajnok ellenfélről, illetve a franciák elleni legutóbbi két találkozóról. 2020-ban a Nemzetek ligájában Franciaországban gól nélküli döntetlent játszottak a portugálok, otthon viszont 1–0-ra kikaptak a vb-győztestől.

„A franciák három, nagyon mozgékony csatárral játszanak, akár Karim Benzemára, Kylian Mbappéra vagy Antoine Griezmannra gondolunk. Megfelelő koncentrációra lesz szükség minden egyes pillanatban és arra, hogy meg tudjuk futtatni, ki tudjuk fárasztani őket. De nem érdemes csak a csatárokról beszélni, hiszen a franciák védelmében és középpályáján is nagyszerű játékosok vannak, akikkel mindig, minden labdáért meg kell majd küzdenünk. Ezzel együtt nem vagyunk náluk rosszabbak, nekünk is megvannak az erősségeink. A meccs során az egyensúlyt kell megtalálni a csapaton belül, hogy támogatni tudjuk egymást, keményebben kell küzdenünk, jobban kell akarnunk a győzelmet. A franciák elleni legutóbbi két meccsünk nem volt rossz, az a két meccs jó tapasztalat számomra, de nincs okunk azt hinni, hogy nem nyerhetünk ellenük” – fogalmazott Santos, aki a továbbjutással kapcsolatban is kapott kérdést. Mint ismeretes, Portugália még egy vereséggel is továbbjuthat, ha Magyarország nem nyer Münchenben.

„Nem feledkezhetünk meg Magyarországról, ha a továbbjutás kérdéséről beszélünk, hiszen a magyarok döntetlenre voltak képesek a világbajnok franciákkal – reagált határozottan Santos. – Nagyon sokan leírták Magyarországot, de mi nem várhatunk arra, hogy mi történik Münchenben, nekünk nyerni kell! Tudjuk, hogy Franciaország is nagyon koncentrál futballt játszik, sosem enged ki, de tovább szeretnénk jutni, és ebben csak magunkra számíthatunk.”

A csapatban tervezett változtatásokról is beszélt a kapitány. Elmondta, minden játékosa bevethető, ugyanakkor nagy változtatásokra senki se számítson. Persze vannak körülmények, ami miatt időnként változtatni kell, ilyen lehet a hőség vagy a játékosok mentális állapota.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ – A SZERDAI PROGRAM

21.00: Portugália–Franciaország, Budapest (Tv: Duna Tv) – élőben az NSO-n!
21.00: Németország–MAGYARORSZÁG, München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

EB 2020
F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
3. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik