Eb 2020: hat portugál játszhat újra csoportmérkőzést a mieink ellen

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 19:31
null
Cristiano Ronaldo és Pepe ismét készülhet a mieink ellen (Fotó: AFP)
A magyar válogatott csoportellenfelei is javában készülnek az Európa-bajnokságra. A Nemzeti Sport Online-on összegyűjtjük a keretekkel kapcsolatos érdekességeket. A franciák és a németek után a címvédő portugálok zárják a sort.

 

♦ Csaknem húsz év korkülönbség van a portugál keret legidősebbje, a 38 éves Pepe, és legfiatalabbja, a 19. életévét csak az Eb-alatt betöltő Nuno Mendes között. Fernando Santos csapatának átlagéletkora 27.9 év.

Nuno Mendes még alig volt egyéves, amikor az ifjú Cristiano Ronaldo 18 esztendősen, 2003 augusztusában gólpasszal mutatkozott be a portugál válogatottban, egy Kazahsztán ellen 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen. A klasszis támadó eddig 173 alkalommal léphetett pályára nemzeti csapatában – ezzel vezeti nemzete rangsorát, 103 gólt és 41 asszisztot jegyezve.

♦ A Juventus klasszisa, Cristiano Ronaldo ötödik Európa-bajnokságára készül. A 36 éves támadó a 2004-es, portugáliai rendezésű kontinenstorna óta minden nemzetközi megméretésen részt vett csapatával.

♦Fernando Santos 2014 őszén vette át a jelenleg a világranglista ötödik helyén álló Portugália irányítását, a csapat az azóta lejátszott 82 mérkőzéséből 51-et nyert meg 19 döntetlen és mindössze 12 vereség mellett, a 2016-os Európa-bajnokságon veretlenül szerzett aranyérmet, a 2018-as vb-n a nyolcaddöntőig jutott, az ezt követően elinduló Nemzetek Ligája első, 2018–2019-es kiírását pedig megnyerte.

♦A keret becsült piaci összértéke a Transfermarkt adatai alapján 829.5 millió euró, ezzel a világ hetedik legerősebbjének számít. Egy játékos átlagosan 31.90 millió eurót ér. A legértékesebb játékosnak a szakportál a Manchester United támadóját, Bruno Fernandest tartja (90 millió euró), a rangsort a Porto veterán hátvédje, Pepe zárja (1 millió euróval).

♦ A 26 játékos közül 19-en mondják magukat jobblábasnak, 6-an ballábasnak, míg a valaha volt legdrágább portugál futballista, Joao Félix mindkét lábával nagyjából ugyanolyan jól bánik a labdával – a német szakportál összesítése alapján.

♦ A portugál kapitánynak két újonc avatására van lehetősége az Eb-n: a Sporting ifjú támadója, Pedro Goncalves és a Granada kapusa, Rui Silva még nem játszott a portugál felnőttválogatottban, igaz, utóbbi 2020 szeptembere óta minden mérkőzésen ott ült már a kispadon.

♦ Az Eb-re készülő 26 fős keretből jelenleg minden játékos egészséges.

♦ A legtöbb labdarúgót a keretbe az angol Wolverhampton Wanderes adja, négyen lehetnek ott a kontinenstornán a „farkasoktól”: Rui Patrício, Nélson Semedo, Rúben Neves és Joao Moutinho.

♦ A csapatba az öt európai topliga (angol, francia, német, olasz, spanyol élvonal) mindegyike ad játékost. A legtöbb labdarúgó (kilenc) a Premier League-ből érkezik, a La Ligából és a Ligue 1-ből 4-4, a Bundesligából 2, a Serie A-ból pedig egy fő.

♦ 26 főből 20-an légiósok, a Portugáliában játszók közül hárman Sporting-, ketten Porto-játékosok, egy labdarúgót pedig a Benfica delegál.

♦ A Bajnokok Ligája május 29-i döntőjében, amelyben a Chelsea 1–0-ra legyűrte a Manchester Cityt, a vesztes csapatban három portugál válogatott játékos képviseltette magát: Rúben Dias végigjátszotta a találkozót, Bernardo Silva kezdő volt, de a 64. percben lecserélték, Joao Cancelo pedig a kispadról követte az eseményeket.

♦ A 2016-ban Európa-bajnoki címet szerző gárdából tizenegyen lesznek ott az idei kontinenstornán is: Anthony Lopes, Rui Patrício*, Raphaël Guerreiro, José Fonte, Pepe*, Danilo Pereira*, Joao Moutinho*, Renato Sanches, William Carvalho*, Cristiano Ronaldo* és Rafa Silva. (A csillaggal jelölt játékosok pályára léptek a Magyarország elleni, 3–3-ra végződő csoportmérkőzésen is.)

♦ A 2018-as vb-keretből 13-an kaptak helyet az Eb-csapatban: Anthony Lopes, Rui Patrício, Raphaël Guerreiro, José Fonte, Pepe, Rúben Dias, Bernardo Silva, Bruno Fernandes, Joao Moutinho, William Carvalho, André Silva, Cristiano Ronaldo és Goncalo Guedes.

♦ Ahogy Didier Deschamps-nak és Joachim Löwnek, úgy Fernando Santosnak is bőven volt kiből válogatnia, így jó néhány, kiemelkedő szintű játékos van, aki nem fért be a portugál válogatottba.

Íme, egy lehetséges álomcsapat a sérülés, illetve szakmai megfontolás miatt kimaradókból(zárójelben klubjaikat és becsült értéküket tüntettük fel, millió euróban), az összértéke 201.5 millió euró:

José Sá (Olimpiakosz, 7.5 millió euró) – Ricardo Pereira (Leicester City, 30 millió euró), Domingos Duarte (Granada, 12 millió euró), Diogo Leite (Porto, 10 millió euró), Mário Rui (Napoli, 10 millió euró) – Pizzi (Benfica, 12 millió euró), Joao Mário (Sporting, 12 millió euró), André Gomes (Everton, 20 millió euró) – Daniel Podence (Wolverhampton, 25 millió euró), Rafael Leao (Milan, 28 millió euró), Pedro Neto (Wolverhampton, 35 millió euró)

A PORTUGÁL EB-KERET
KAPUSOK:Anthony Lopes
(Olympique Lyon – Franciaország),Rui Patrício(Wolverhampton Wanderers – Anglia),Rui Silva(Granada – Spanyolország)
VÉDŐK:Joao Cancelo(Manchester City – Anglia),Nélson Semedo(Wolverhampton Wanderers – Anglia),José Fonte(Lille – Franciaország),Pepe(Porto),Rúben Dias(Manchester City – Anglia),Nuno Mendes(Sporting CP),Raphaël Guerreiro(Borussia Dortmund – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Danilo Pereira(PSG – Franciaország),Joao Palhinha(Sporting CP),Rúben Neves(Wolverhampton Wanderers – Anglia),Bruno Fernandes(Manchester United – Anglia),Joao Moutinho(Wolverhampton Wanderers – Anglia),Renato Sanches(Lille – Franciaország),Sérgio Oliveira(Porto),William Carvalho(Real Betis – Spanyolország)
TÁMADÓK:Pedro Goncalves(Sporting CP),André Silva(Eintracht Frankfurt – Németország),Bernardo Silva(Manchester City – Anglia),Cristiano Ronaldo(Juventus – Olaszország),Diogo Jota(Liverpool – Anglia),Goncalo Guedes(Valencia – Spanyolország),Joao Félix(Atlético Madrid – Spanyolország),Rafa Silva(Benfica)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Fernando Santos

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik