Eb 2020: „Fájt az olaszok sikere, mert utálom Mancinit”

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.18. 20:24
null
Bridge nem kifejezetten szeretett Mancini kezei alatt dolgozni (Fotó: AFP)
Wayne Bridge-et, a Chelsea és a Manchester City korábbi labdarúgóját szinte jobban bántja Roberto Mancini sikere, mint az angol válogatott veresége az Európa-bajnoki döntőben. A korábbi balhátvéd ezt azzal indokolta meg, hogy ki nem állhatja az olasz nemzeti együttes szövetségi kapitányát.

 

A 40 éves angol labdarúgó Mancini 2009-es kinevezése után nagyjából egy évig volt az olasz szakember játékosa a Manchester Citynél, mielőtt kölcsönbe a Sunderlandhez, majd a Brightonhoz távozott. Úgy tűnik, Bridge az együtt töltött idő során nem kedvelte meg Mancinit.

„Nagyon bántott, mert utálom Mancinit. Mindenki tudja, hogy nem szeretem – utalt az olaszok sikerét hozó Európa-bajnoki döntőre a 36-szoros angol válogatott futballista a Corriere dello Sportnak adott nyilatkozatában. – Nem mondom, hogy ő volt a legrosszabb edző, akivel valaha dolgoztam, de taktikailag egyáltalán nem volt kiemelkedő. Jó munkát végzett az Európa-bajnokságon, amit fáj kimondani.”

„A családom nemcsak Angliának szurkolt, hanem Mancini ellen is, így még jobban fáj a vereség. Soha nem ismertem el edzőként. Amit a Manchester Cityvel elért, a játékosoknak és a csapatnak köszönhető, nem neki” – mondta Bridge Manciniről, aki az angol együttes menedzsereként bajnoki címet, valamint FA-kupát és angol Szuperkupát nyert három és fél év alatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik