Eb 2020: Eriksen, Casillas, Blind – dráma a futballpályán

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 15:39
null
Akik a pályán lettek rosszul, de túlélték a vészhelyzetet (Fotó: AFP)
Mint ismert, megdöbbentő jelenetek szemtanúi lehettünk a Dánia–Finnország Eb-mérkőzés első félidejének hajrájában. Christian Eriksen összeesett, újra kellett éleszteni, a meccs félbeszakadt. Szerencsére később a dán klasszis állapotát stabilizálták. Összegyűjtöttük, milyen hasonlóan ijesztő esetek fordultak elő a futballpályán.



Evander Sno, 2010. szeptember 13.

Az akkor 23 éves holland középpályás az Ajax ifjúsági csapatában játszva lett rosszul a Vitesse elleni mérkőzésen. Az orvosok a helyszínen tíz percen keresztül élesztették újra, a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült elindítani a szívét, majd a korábbi holland utánpótlás-válogatott futballistát az arnhemi kórházba szállították. A szívmegállás közvetlen okát nem sikerült megállapítani, ezért elővigyázatosságból belső defibrillátort ültettek a testébe. A beavatkozás után folytatta pályafutását, 2018 nyarán fejezte be profi karrierjét.

Fabrice Muamba, 2012. március 17.

A Bolton korábbi angol utánpótlás-válogatott játékosa márciusban, a Tottenham elleni FA-kupa-mérkőzésen esett össze, szíve több mint egy órára leállt. A 78 perces időszak után életre keltették, állapota folyamatosan javult. Két héttel később már felült, április közepén kiengedték a kórházból, májusban pedig kilátogatott a Bolton mérkőzésére. Orvosa tanácsára visszavonult 2012-ben.

Bafétimbi Gomis 2015. március 5. és 2018. február 18.

A francia csatár többször is ráijesztett csapattársaira. 2009-ben például háromszor is összeesett a francia válogatott edzőtáborában, majd 2015 márciusában a Swansea City játékosaként történt meg vele ugyanez a Tottenham elleni Premier League-mérkőzésen. Gomist kórházba kellett szállítani, de szerencsére nagyobb problémája nem lett. Három évvel később a Galatasaray játékosaként még hamarabb gyógyult meg: az orvosi segítségnyújtást követően meglepő módon visszatérhetett a pályára, miután elájult. A támadót egyébként reflex syncope-pal diagnosztizálták: stressz alatt nagyobb eséllyel ájul el.

Abdelhak Nouri, 2017. július 8.

Az Ajax fiatal játékosa a Werder Bremen elleni felkészülési mérkőzésen rogyott össze, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították. Az Ajax 34-es számú játékosát újra kellett éleszteni. A kórházban stabilizálták az állapotát, de hamarosan kiderült: Abdelhak Nouri súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett – az akkori orvosi szakvélemények szerint többé nem lesz képes járni vagy beszélni. Bő egy év elteltével viszont Nouri felismerte családtagjait, akikkel ha nehézkesen is, de gesztusokkal kommunikált.

Iker Casillas, 2019. május 1.

A Porto kapusa 2019 májusában lett rosszul csapata edzésén, azonnal kórházba szállították, ahol megállapították, szívinfarktusa volt. Casillas 2015 nyarán igazolt nevelőegyesületétől, a Real Madridtól a Portóhoz: Madridban öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert, összesen 19 nagy trófeát. 725 tétmérkőzésen lépett pályára az együttes színeiben. A világbajnok spanyol kapus 2020-ban vonult vissza a labdarúgástól.

Daley Blind, 2020. augusztus 25.

Az Ajax holland labdarúgója a Hertha ellen játszott felkészülési mérkőzés utolsó perceiben esett össze, miután egy pillanatra leállt a szívverését szabályozó beültetett defibrillátora. Szerencsére hamar jobban lett, saját lábán hagyta el a pályát. Nem kellett sokat kihagynia, csapata szeptember 13-i bajnokiján már játszott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik