Eb 2020: Eriksen videohívásban kérte társait a folytatásra – sajtóhír

T. D.T. D.
2021.06.12. 21:52
null
A dán válogatott a meccs újraindítása előtt (Fotó: AFP)
Ha hinni lehet a német sajtóhíreknek, a lehetőségekhez mérten valóban jól van Christian Eriksen, a dán válogatott és az olasz Inter labdarúgója. A német ZDF televíziós csatorna Sportstudio nevű műsorában elhangzottak szerint Eriksen a FaceTime nevű alkalmazás segítségével, videohívásban kérte meg társait arra, hogy folytassák a félbeszakadt Dánia–Finnország mérkőzést. 
Azt Peter Möller, a dán szövetség sportigazgatója is megerősítette a DR nevű dán rádiós és televíziós csatornának, hogy Eriksen beszélt a csapattársaival.

„Összeesett, segítségre, szívmasszázsra volt szüksége a pályán. Szerencsére magához tért, és elvitték őt a stadionból. Már kapcsolatba léptünk vele, a játékosok is beszéltek Christiannal. Ez jó hír. Jól van, a játékosok érte játszanak a folytatásban. Gondolunk a szüleire és a családjára” – idézi Möllert a DR oldala.

Mint ismert, a találkozó első félidejének végén azért kellett félbeszakítani a játékot, mert Eriksen összeesett, újra kellett éleszteni, ám az egészségügyi személyzet hősies küzdelme után sikerült stabilizálni az állapotát. Habár ilyenkor a futball másodlagos, a találkozót a finnek nyerték meg 1–0-ra.

Legfrissebb hírek

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
9 órája

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
21 órája

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
Tegnap, 16:48

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22

Amerikai pite: mexikói pisztolypárbaj, Haaland-őrület és Neymar-búcsú – vb-kibeszélő, 25. nap

Foci vb 2026
2026.07.06. 07:16

Perl Zoltánban pozitív érzések maradtak a finnektől elszenvedett vereség ellenére is

Kosárlabda
2026.07.05. 13:25

Kikapott a finnektől, de továbbjutott a magyar válogatott a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
2026.07.03. 22:29