Eb 2020: Cél a világbajnokság megnyerése – Fernando Santos

H. Á., SZ. R.H. Á., SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.28. 00:24
null
Santos már tudja, merre akarja vezetni tovább a portugál válogatottat (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében Belgium óriási csatában 1–0-ra legyőzte és elbúcsúztatta a címvédő Portugáliát. A mérkőzés után a főszereplők értékeléseiből válogattunk.

A győztes hadvezér, azaz Roberto Martínez, a belgák szövetségi kapitánya a mérkőzést követően elárulta, tudta, hogy Portugália milyen játékkal fog előrukkolni és csapatával ennek elhárítására készült.

„A mai meccs nemcsak arról szólt, hogy mennyire lehetünk jók, hanem arról is, hogy miképpen reagálunk a portugálok játékára, akik pontosan azt fogják csinálni, ami ahhoz kell, hogy nyerjenek. Pont ezért ők az Európa-bajnokok, és pont ezért nyerték meg a Nemzetek Ligáját, mert megvan az az óriási tapasztalatuk, amivel ki tudják használni azokat a pillanatokat, amik kellenek ahhoz, hogy győzz. A csapatom hihetetlenül koncentrált és kiválóan védekezett, kontrolláltuk a játékot, amikor kellett védekeztünk, és egy szép gólt is szereztünk” – értékelte a belgák spanyol szövetségi kapitánya.

Noha csalódottan beszélt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Fernando Santos, a portugálok szakvezetője, igyekezett máris a jövőbe tekinteni és kijelölni a következő teljesítendő feladatot.

„2018-ban nagy csalódást jelentett, amikor negyeddöntőben kiestünk Uruguayjal szemben. Utána viszont 2019-ben megnyertük a Nemzetek Ligáját. Nem is lehet más a célunk jövőre, mint megnyerni a világbajnokságot! Ma azt hiszem, senki nem mondhatja, hogy nem Portugália volt a jobb. A játékosaink tudják, hogy mindent megpróbáltak megtenni, hogy boldoggá tegyék a portugál embereket, és megérdemeltük volna a győzelmet, de ez ma nem sikerült” – fogalmazott a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Fernando Santos.

A meccs emberének választott gólszerző, Thorgan Hazard elárulta, mi kellett a győztes találathoz.

„Az ilyen mérkőzéseken az adódó lehetőségeket muszáj két kézzel megragadni. Most én is ezt tettem és voilá, a kapus arra számított, hogy a kapu ellenkező oldalára célzok, a labda meg bement. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a válogatottban ismét betalálnom” – jelentette ki Hazard.

Thibaut Courtois, a belgák kapusa hasonlóan a kapitányhoz pontosan tudta, mire számíthat a portugáloktól.

„A csoportmeccseken nem volt sok dolgom, de tudtam, hogy Portugália ellen ez megváltozik. Büszke vagyok a csapattársaimra, nagyon jól védekeztek az egész meccsen. Olaszország ellen is nehéz dolgunk lesz, de ma bebizonyítottuk, hogy észen állunk a kihívásra” – fogalmazott a belgák kapusa, Thibaut Courtois.

A portugálok érthetően nem ennyire boldogok, de tudják, hogy mit kell tenniük a folytatásban.

„A mutatott játékunk alapján nagyon fáj a kiesés, de erről szól a futball. Remélem, hogy a mai nap megmutattuk azt, hogy mire vagyunk képesek. Uraltuk a második félidőt, azonban a labda nem akart átjutni a gólvonalon. A szurkolók támogatásával úgy éreztük, hogy bármelyik csapatot le tudjuk győzni, ezt pedig a jövőben is folytatnunk kell" – mondta Rúben Dias, s nagy vonalakban egyetértett vele kollégája, Joao Palhinha is.

„Nem volt szerencsénk, hiszen több helyzetet alakítottunk ki. A második félidőben sokkal többet volt nálunk a labda, mint az elsőben. Úgy érzem, hogy Belgium boldog lehet, hogy nem szereztünk gólt és balszerencsénk volt. Nem ez volt a célunk, így szomorúan megyünk haza. Fel kell emelnünk a fejünket, hogy meglássuk miben tudunk fejlődni a jövőben. Ez a kiesés nem mutatja meg a csapat tényleges értékét" – vont mérleget Joao Palhinha.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
BELGIUM–PORTUGÁLIA 1–0 (1–0)
Sevilla, Estadio de La Cartuja, 11 504 néző.Vezette:Brych (német)
BELGIUM:
Courtois – Alderweireld, Vertonghen, Vermaelen – Meunier, Tielemans, Witsel, T. Hazard (Dendoncker, 90+5.) – De Bruyne (Mertens, 48.), R. Lukaku, E. Hazard (Carrasco, 87.).Szövetségi kapitány:Roberto Martínez
PORTUGÁLIA:
Rui Patrício – Dalot, Rúben Dias, Pepe, Guerreiro – Joao Moutinho (Joao Félix, 55.), Palhinha (Danilo, 78.), Renato Sanches (Sérgio Oliveira, 78.) – Bernardo Silva (Bruno Fernandes, 55.), C. Ronaldo, Diogo Jota (André Silva, 70.).Szövetségi kapitány:Fernando Santos
Gólszerző:T. Hazard (42.)

EB 2020 – AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország (42. mérk.)
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc (41. mérk.)
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
41. mérk. győztese–42. mérk. győztese (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik