Eb 2020: Azért néhány trófeával elmaradunk Pozzótól – Mancini

Vágólapra másolva!
2021.06.20. 20:54
null
Roberto Mancini beállította Pozzo rekordját (Fotó: AFP)
Az olasz válogatott több mérföldkő mellett is elhaladt a Wales ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének harmadik, záró fordulójában. Roberto Mancini szövetségi kapitány például beállította a legendás mester, Vittorio Pozzo rekordját, együttese immár 30 meccse nem talált legyőzőre.

 

Az olaszok szövetségi kapitánya, Roberto Mancini a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott azok után, hogy csapata immár 30 meccses veretlenségi sorozatot tudhat maga mögött:

„Kiváló meccs volt. Igaz, még egy gólt szerezhettünk volna, de remekül, határozottan védekeztek a walesiek. Ami Pozzót illeti: nyert néhány olyan trófeát (többek között két világbajnokságot, 1934-ben és 1938-ban – a szerk.), amelytől egyelőre messze elmaradunk... Nem szabad elfelejtenünk, az összes továbbjutó csapat versenyben van a végső győzelemért, és biztos vagyok abban, hogy egyetlen mérkőzésünk sem lesz egyszerű.”

A walesi válogatott csapatkapitánya, Gareth Bale így értékelte a történteket az ITV Sportnak:

„Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk. Rengeteget futottunk és védekeztünk, elfáradtunk. Egyértelműen büszke vagyok a srácokra; habár pontot nem sikerült szereznünk Olaszország ellen, a második helyen továbbjutottunk a csoportból. Mindent kiadtunk magunkból, szóval az a feladatunk, hogy tökéletes állapotba lendüljünk a folytatásra.”

„Nagyon elégedett vagyok, a csapat elérte a célt – nyilatkozta Vladimir Petkovic svájci szövetségi kapitány a Törökország elleni 3–1 után. – Jól futballoztunk, s természetesen reméljük, hogy továbbjutunk a legjobb tizenhat közé. Persze csalódottak vagyunk, hogy nem tudtuk megszerezni az első két hely valamelyikét. Megmutattuk, mire vagyunk képesek, sok helyzetet alakítottunk ki. Jól teljesítettek a játékosok.”

„Tisztában vagyunk vele, hogy nem voltunk elég jók – így Senol Günes, Törökország szövetségi kapitánya. – Az első mérkőzés rossz hatással volt a játékosaimra, ez előfordul. Ezek a futballisták még évekig tagjai lesznek a válogatottnak, és sikeresek lesznek, ahogy korábban is történt Törökországgal.”

„Ma igazán jól jött a jobb lábam, a második félidőben volt még egy ígéretes lövésem – mondta a törökök ellen két gólt szerző Xherdan Shaqiri.Örülök, hogy segíthettem a csapatnak. Az Olaszország elleni vereség után szerettünk volna javítani. Mindenki beleadott mindent, elöl remekül teljesítettünk. Persze jó lett volna, még egyszer-kétszer betalálunk, és a kapott gól sem jött jól. A feladat az volt, hogy nyerjünk, amit megoldottunk.”

„Jó mérkőzés volt, remekül teljesítettünk, és megérdemelten nyertünk – mondta a svájci Granit Xhaka. Megmutattuk, mire vagyunk képesek. Várnunk kell, hogy továbbjutunk-e, de nagyon bizakodóak vagyunk. Türelmesnek kell lennünk.”

„Elismerem, nem tudtunk felnőni ehhez a tornához – véli Burak Yilmaz, a törökök csatára. – Kijutottunk az Eb-re, a világbajnoki selejtezőben jól állunk, de meg kell tanulnunk, hogyan kell játszani ilyen tornákon. Az első svájci gólnál balszerencsénk volt, máshogy is alakulhatott volna a mérkőzés. Javulnunk kell, s ha ezt belátjuk, az nagy lépés a fejlődés felé.”

„Ez a torna hatalmas csalódás számunkra – fogalmazott Hakan Calhanoglu, a török együttes középpályása. – Tanulnunk kell a hibáinkból, nem lógatjuk a fejünket. Fiatal csapatunk van, biztos, hogy ennél jobbak leszünk.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
OLASZORSZÁG–WALES 1–0 (1–0)
Róma, Olimpiai Stadion, 11 541 néző. Vezette: Hategan (román)
Olaszország: G. Donnarumma (Sirigu, 89.) – Tolói, Bonucci (Acerbi, a szünetben), Bastoni, Emerson Palmieri – Pessina (Castrovilli, 87.), Jorginho (Cristante, 75.), Verratti – Chiesa, Belotti, Bernardeschi (Raspadori, 75.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
Wales:
Ward – Gunter, Rodon, Ampadu – C. Roberts, Allen (Levitt, 87.), Morrell (Moore, 60.), N. Williams (B. Davies, 86.) – Bale (Brooks, 86.), Ramsey, D. James (H. Wilson, 74.). Szövetségi kapitány: Rob Page
Gólszerző: Pessina (39.)
Kiállítva:
Ampadu (55.)

SVÁJC–TÖRÖKORSZÁG 3–1 (2–0)
Baki, Olimpiai Stadion, 17 138 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
Svájc: Sommer – Elvedi, Akanji, R. Rodríguez – Widmer (Mbabu, 90+2.), G. Xhaka, Freuler, Zuber (Benito, 85.) – Shaqiri (R. Vargas, 75.) – Embolo (Mehmedi, 85.), Seferovic (Gavranovic, 75.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
Törökország:
U. Cakir – Z. Celik, Demiral, Söyüncü, Müldür – Ayhan (Okay, 64.), Tufan (Yazici, 64.) – Ünder (Karaman, 80.), Kahveci (Kökcü, 80.), Calhanoglu (Toköz, 85.) – B. Yilmaz. Szövetségi kapitány: Senol Günes
Gólszerző: Seferovic (6.), Shaqiri (26., 68.), ill. Kahveci (62.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 3 3 7–0 +7 9
2. Wales 3 1 1 1 3–2 +1 4
3. Svájc 3 1 1 1 4–5 –1 4
4. Törökország 3 3 1–8 –7 0

EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT (RÓMA, BAKI)
Június 11., péntek, 21.00
Róma
Törökország–Olaszország0–3
Június 12., szombat, 15.00
Baki
Wales–Svájc1–1
Június 16., szerda, 18.00
Baki
Törökország–Wales0–2
Június 16., szerda, 21.00
Róma
Olaszország–Svájc3–0
Június 20., vasárnap, 18.00
Baki
Svájc–Törökország3–1
Június 20., vasárnap, 18.00
Róma
Olaszország–Wales1–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik