Eb 2020: Eriksenért és egész Dániáért játszunk a belgák ellen – Kjaer

2021.06.17. 15:24
null
Kjaer igazi vezérként viselkedett, amikor Eriksen összeesett (Fotó: AFP)
A Dán Labdarúgó-szövetség a hivatalos Twitter-oldalán tette közzé Simon Kjaer nyilatkozatát, amelyben Christian Eriksenről és a belgák elleni Eb-mérkőzésről beszélt.

 

„Nagyon különleges napokon vagyunk túl, és most nem a futball volt a legfontosabb a világon. Ez a sokk örökre a részem – és a többieké is – marad! Csak az számít, hogy Christian rendben van!” – mondta Kjaer.

„Büszke vagyok a csapatra és arra, ahogyan viselkedtünk, együtt erősek maradtunk ezekben a nehéz időkben. Nagyon hálás vagyok a sok-sok támogatásért is.”

„Ma úgy lépünk pályára Belgium ellen, hogy Eriksen ott lesz a szívünkben. Fejben nyugodtak leszünk, biztosan fókuszálunk majd a mérkőzésre. Christianért és egész Dániáért játszunk. Ez a legnagyszerűbb motiváció számunkra” – tette hozzá Simon Kjaer.


A szövetség tájékoztatása szerint az orvosok úgy döntöttek, Christian Eriksennek beültethető defibrillátorra van szüksége, miután összeesett a Finnország elleni találkozón.

Legfrissebb hírek

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
2026.06.09. 10:15

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.06.08. 23:38

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
2026.06.08. 19:26

Forradalmi indulók és a béke iránti vágy himnusza – ezeket éneklik majd a G-csoportban

Foci vb 2026
2026.06.08. 17:49

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.08. 11:25

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14

Tökéletes belga vb-főpróba, De Bruyne és társai kiütötték Tunéziát

Foci vb 2026
2026.06.06. 17:00

Vb 2026: Irán és Új-Zéland nehezítené meg a belgák és az egyiptomiak dolgát – bemutatjuk a G-csoportot

Foci vb 2026
2026.06.06. 15:55
Ezek is érdekelhetik