Wales Bale kihagyott 11-ese ellenére is legyőzte Törökországot

HATÁR DÁVID (percről percre), RITZ BALÁZS (összefoglaló)HATÁR DÁVID (percről percre), RITZ BALÁZS (összefoglaló)
2021.06.16. 17:50
null
Wales legyőzet Törökországot (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjának 2. fordulójában Wales Aaron Ramsey és Connor Roberts góljával 2–0-ra legyőzte Törökországot Bakiban, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.

 

Török–walesi összecsapással kezdődött az A-csoport második fordulója. A két válogatott 1997 óta nem találkozott egymással.

Az első félidőben Walesnek három nagy helyzete volt, mindhárom a juventusos Aaron Ramsey nevéhez fűződött. A 30 esztendős középpályás a hatodik percben egy szép csel után a kapusba lőtt, majd szűk húsz perccel később ziccerben a kapu fölé bombázott.

Úgy tűnik, a magyarhoz hasonlóan a walesi igazság is három, mert Ramsey a harmadik lehetőségéből már gólt lőtt. Röviddel a félidő előtt a csapatkapitány Gareth Bale pazar indítást adott a védők mögé beinduló honfitársának, aki mellel szépen levette a labdát és a kapuba helyezte. 0–1

Ramsey szerzett vezetést (Fotó: AFP)
Ramsey szerzett vezetést (Fotó: AFP)

Ez volt Wales történetének 12. Európa-bajnoki gólja, ebből Ramsey kettőt szerzett, négynél pedig ő jegyezte az asszisztot.

Mi aztán tudhatjuk, hogy a Bale, Ramsey párosra figyelni kell. A 2019-es Wales–Magyarország selejtezőn a hazaiak első góljánál Bale beadásából Ramsey talált be…

A törökök a szünet után Cengiz Ünder és Burak Yilmaz vezérletével valamelyest feljavultak, ám bő negyedóra elteltével Wales tizenegyeshez jutott, mivel Bale-t Zeki Celik buktatta a tizenhatos vonalán. Bale azonban borzasztóan rossz megoldással a kapu fölé lőtte a labdát.

Bale a kapu fölé lőtt (Fotó: AFP)
Bale a kapu fölé lőtt (Fotó: AFP)

Ez volt a harmadik tizenegyes az Eb-n, ebből kettő kimaradt. Csak a portugál Cristiano Ronaldo volt eredményes – pont a mieink ellen…

Gareth Bale 2019 októbere óta nem szerzett gólt a walesi válogatottban.

A hajrában Danny Ward hatalmasat védett Merih Demiral fejese után. A hosszabbítás elején kialakult egy kis lökdösődés Burak Yilmaz, Ben Davies és Chris Mepham főszereplésével. Artur Dias játékvezető sárga lapokkal tett rendet.

A törökök hiába rohamoztak, a házigazda olaszok elleni nyitó mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is szerzett gól és pont nélkül maradtak. Sőt, a ráadás végén egy szöglet után Bale betört a tizenhatoson belülre, majd gólt rúgatott Connor Robertsszel – beállítva ezzel a 0–2-es végeredményt.

A walesi csapat a 2016-os és a 2020-as Eb-n összesen immár öt mérkőzést nyert meg. A két torna alatt ennél több győzelme csak a franciáknak van (6).

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
TÖRÖKORSZÁG–WALES 0–2 (0–1)
Baki, Olimpiai Stadion. Vezette: Artur Dias (portugál)
Törökország:
U. Cakir – Z. Celik, Ayhan, Söyüncü, Meras (Müldür, 72.) – Karaman (Dervisoglu, 75.), Calhanoglu, Yokuslu (Demiral, a szünetben), Tufan (Yazici, a szünetben), Ünder (Kahveci, 83.) – B. Yilmaz. Szövetségi kapitány: Senol Günes
Wales: Ward – C. Roberts, Mepham, Rodon, B. Davies – Morrell, Allen (Ampadu, 73.) – Bale, Ramsey (Wilson, 85.), D. James (N. Williams, 90+4.) – K. Moore. Szövetségi kapitány: Rob Page
Gólszerző: Ramsey (43.), C. Roberts (90+5.)

A csoport másik mérkőzésén
21.00:Olaszország–Svájc, Róma (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 2 1 1 – 3–1 +2 4
2. Olaszország 1 1 – – 3–0 +3 3
3. Svájc 1 – 1 – 1–1 0 1
4. Törökország 2 – – 2 0–5 –5 0

TÖRÖKORSZÁG
KAPUSOK: 1 – Mert Günok(Istanbul Basaksehir),23 – Ugurcan Cakir(Trabzonspor),12 – Altay Bayindir(Fenerbahce)
VÉDŐK:22 – Kaan Ayhan(Sassuolo – Olaszország),4–Caglar Söyüncü(Leicester City – Anglia),2–Zeki Celik(Lille – Franciaország),3–Merih Demiral(Juventus – Olaszország),13–Umut Meras(Le Havre – Franciaország),15–Ozan Kabak(Liverpool – Anglia),25–Mert Müldür(Sassuolo – Olaszország),18–Ridvan Yilmaz(Besiktas)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 6–Ozan Tufan(Fenerbahce),10–Hakan Calhanoglu(Milan – Olaszország),5–Okay Yokuslu(West Bromwich Albion – Anglia),11–Yusuf Yazici(Lille – Franciaország),21–Irfan Kahveci(Fenerbahce),8–Dorukhan Toköz(Besiktas),14–Taylan Antalyali(Galatasaray),19–Orkün Kökcü(Feyenoord – Hollandia)
TÁMADÓK: 20–Abdülkadir Ömür(Trabzonspor),17–Burak Yilmaz(Lille – Franciaország),9–Kenan Karaman(Fortuna Düsseldorf – Németország),16–Enes Ünal(Getafe – Spanyolország),26–Halil Dervisoglu(Galatasaray),7–Cengiz Ünder(Leicester City – Anglia),24–Kerem Aktürkoglu(Galatasaray)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Senol Günes

WALES
KAPUSOK: 1
–Wayne Hennessey(Crystal Palace – Anglia),12–Danny Ward(Leicester City – Anglia),21–Adam Davies(Stoke City – Anglia)
VÉDŐK: 2
–Chris Gunter(Charlton Athletic – Anglia),4–Ben Davies(Tottenham – Anglia),14–Connor Roberts(Swansea City – Anglia),15–Ethan Ampadu(Chelsea – Anglia),22–Chris Mepham(AFC Bournemouth – Anglia),6–Joe Rodon(Tottenham – Anglia),5–Tom Lockyer (Luton Town – Anglia),3–Neco Williams(Liverpool – Anglia),17–Rhys Norrington-Davies(Sheffield United – Anglia),24–Ben Cabango(Swansea City – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10
–Aaron Ramsey(Juventus – Olaszország),7–Joe Allen(Stoke City – Anglia),18–Jonny Williams(Cardiff City),8–Harry Wilson(Liverpool – Anglia),20–Daniel James(Manchester United – Anglia),19–David Brooks(AFC Bournemouth – Anglia),16–Joe Morrell(Luton Town – Anglia),26–Matt Smith(Manchester City – Anglia),23–Dylan Levitt(Manchester United – Anglia),25–Rubin Colwill(Cardiff City)
TÁMADÓK: 11
–Gareth Bale(Real Madrid – Spanyolország),13–Kieffer Moore(Cardiff City),9–Tyler Roberts(Leeds United – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Rob Page

EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT (RÓMA, BAKI)
Június 11., péntek, 21.00
Róma
Törökország–Olaszország0–3
Június 12., szombat, 15.00
Baki
Wales–Svájc1–1
Június 16., szerda, 18.00
Baki
Törökország–Wales0–2
Június 16., szerda, 21.00
Róma
Olaszország–Svájc
Június 20., vasárnap, 18.00
Baki
Svájc–Törökország
Június 20., vasárnap, 18.00
Róma
Olaszország–Wales
Legfrissebb hírek

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
8 órája

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Különleges tetoválások a törökök ászán – a legjobb képek a török–magyar meccsről a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.08.24. 22:45

A törökökkel pariban voltunk, a kubaival nem bírtunk a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.08.24. 19:53