Belgium: nem számítanak De Bruynére az első Eb-meccsen

K. T. I.K. T. I.
2021.06.07. 17:57
null
De Bruyne a BL-döntőben sérült meg (Fotó: AFP)
Roberto Martínez, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem számít a sérült Kevin De Bruyne játékára szombaton, az együttes Európa-bajnoki nyitó mérkőzésén – írta a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A nemzetközi szövetség világranglistáján éllovas, a kontinenstornán is az esélyesek közé sorolt csapat szakvezetője elmondta: De Bruyne hétfőn érkezett meg a válogatott edzőtáborába, és részt vett az orvosi vizsgálatokon – írta a távirati iroda.

„Csak abban az esetben kapcsolódik be a közös munkába, ha az orvosi stábtól erre engedélyt kap. Arra azonban nem számítok, hogy Kevin játékra alkalmas állapotban lesz az első találkozónkon" – nyilatkozta Martínez, aki „a nap fénypontjának" nevezte, hogy De Bruyne csatlakozott a kerethez. Kiemelte: a középpályás jó hangulatban és motiváltan érkezett az edzőtáborba, de felépülése lassú folyamat eredménye lesz, viszont óriási a különbség, hogy már ő is ott van a társakkal.

A 29 éves De Bruyne, az angol bajnok Manchester City kulcsembere a Bajnokok Ligája május 29-i, portói döntőjében szenvedett orr- és szemüregcsonttörést, amikor az 57. percben ütközött Antonio Rüdigerrel, a Chelsea védőjével. A vb-bronzérmes futballistát le kellett cserélni, ápolás után támolyogva, segítséggel ment le a pályáról. Csapata 1–0-s vereséget szenvedett a fináléban.

Azt követően néhány napig úgy tűnt, hogy De Bruyne nem szorul operációra, szombaton aztán mégis átesett egy 20 perces beavatkozáson – idézte fel az MTI.

Legfrissebb hírek

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
Tegnap, 15:31

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

Ha július 14. és futball-vb, akkor brazil bemutatkozás és belga bronzérem

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Lehetséges visszavonulásáról is beszélt Thibaut Courtois a belgák vb-búcsúja után

Foci vb 2026
2026.07.11. 10:09

Amerikai pite: Courtois sérülése nyugdíjba küldte a belga aranygenerációt – vb-kibeszélő, 30. nap

Foci vb 2026
2026.07.11. 07:42

Mikel Merino: Hogyan is érezhetném magam? Bárcsak ilyen lenne a folytatás is...

Foci vb 2026
2026.07.11. 00:24

Yamal ismét rekordot döntött, először kaptak gólt a vb-n a spanyolok

Foci vb 2026
2026.07.10. 23:09