Eb 2020: a Puskás Arénában játszhatunk Bulgária ellen?

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 16:37
null
Lehetséges, hogy a Puskás Arénának kell felkészülnie az elődöntő megrendezésére? (Fotó: Török Attila)
Kiril Domuszcsiev, a Ludogorec tulajdonosa – aki tagja a Bolgár Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának – megszólalt a Ferencváros elleni Európa-liga-csoportmérkőzés után, és elmondta: komolyan tart attól, hogy nem Szófia, hanem Budapest ad majd otthont a jövő márciusi Európa-bajnoki pótselejtező elődöntőjének. 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a sportág európai szervezete (UEFA) arra kérte a bolgár szövetséget, a márciusi, Magyarország elleni pótselejtezőn tegye lehetővé a videobíró, vagyis a VAR-rendszer használatát Szófiában. Akkor ezt a hírt először egy bolgár újságíró, Metodi Sumanov tette közzé Twitteren, és Domuszcsiev mostani nyilatkozatát is ő osztotta meg, szintén ezen a közösségi médiafelületen.

Az UEFA illetékesei tartanak attól, hogy nem tudjuk megvalósítani a VAR-rendszer alkalmazását a jövő tavasszal esedékes Nemzetek Ligája-playoff elődöntőjére, Magyarország ellen. Amennyiben ez nem jön össze, Magyarországon kell majd játszanunk” – idézi a bolgár újságíró a Ludogorec tulajdonosát Twitteren.

Ha a bolgár szövetség valóban nem tudja biztosítani a VAR-rendszer létrejöttét tavaszig, akkor tényleg előfordulhat, hogy nálunk kell megrendezni az egymeccses elődöntőt, ám egyelőre hivatalos információt sem a szövetség, sem az UEFA nem közölt a kérdést illetően.

 

Metodi_Shumanov on Twitter

Ludogorets owner Kiril Domuschiev, who sits on the Bulgarian FA Executive Committee: 'UEFA officials are concerned about our ability to implement the VAR system in time for next spring's Nations League playoff semi-final against Hungary. Otherwise we have to play it in Hungary'

 

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-LIGA

2020. március 26
.
20.45: Izland–Románia
20.45: Bulgária–Magyarország
Március 31.

20.45: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek

Veserák miatt kórházba került az Atlético Madrid korábbi támadója, sokan aggódnak érte

Minden más foci
Tegnap, 9:35

Giro d'Italia: a Fekete-tenger partján rajtol és Rómában zárul a 2026-os verseny

Kerékpár
2025.12.01. 19:16

BL: rasszista nézőtéri megnyilvánulások miatt fizet az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.28. 11:26

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Berke Balázs elitligás csapatnak vezet az El-ben

Európa-liga
2025.11.25. 10:39

Az UEFA elnézést kért a skót szurkolóktól

Foci vb 2026
2025.11.22. 13:04

Szélesi Zoltán: Nagy érvágás Vancsa Zalán és Lisztes Krisztián hiánya

Magyar válogatott
2025.11.17. 18:19
Ezek is érdekelhetik