Eb 2020: rekordot jelentő 14 millió jegyet igényeltek

Vágólapra másolva!
2019.07.09. 15:02
Három hét alatt rekordot jelentő több mint 14 millió jegyigénylés érkezett az európai szövetséghez (UEFA) a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokságra.

Az UEFA keddi bejelentése szerint a június 12-én indított első értékesítési szakaszban 1.5 millió belépőt tettek elérhetővé a szurkolóknak, akik még péntek 14 óráig jelentkezhetnek jegyekért.

Az európai szövetség kiemelte, hogy a legnagyobb érdeklődést a helyi drukkerek részéről Szentpéterváron, Londonban és Budapesten tapasztalták, ezekben a városokban a jegyigénylések több mint fele helyi lakostól érkezett.

Az Európa 12 városában sorra kerülő torna mérkőzéseit jövő június 12. és július 12. között rendezik.

A londoni Wembley Stadionban sorra kerülő döntőre 1.3, a szintén ebbe az arénába tervezett két elődöntőre pedig összesen 1.5 millió jegyigénylés futott be az UEFA-hoz.

A belépők értékesítésének következő szakaszát decemberben indítják, miután november 30-án megtartják az Eb 24 csapatos csoportkörének sorsolását.

A JEGYIGÉNYLÉS ELSŐ SZAKASZÁNAK MINDEN INFORMÁCIÓJÁT ELOLVASHATJA IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

Vb 2026: közel kétmillió jegy talált gazdára az első két körben

Foci vb 2026
2025.11.26. 21:56

Milánó 2026: eddig a jegyek több mint fele kelt el

Téli sportok
2025.11.06. 11:57

Máris elfogytak a jegyek a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőre

Magyar válogatott
2025.10.28. 12:56

Szerdán indul a jegyértékesítés a 2026-os labdarúgó-vb-re

Foci vb 2026
2025.10.01. 14:50

Női kézilabda: megkezdődött a jegyértékesítés a törökök elleni Eurokupa-mérkőzésre

Kézilabda
2025.09.26. 10:31

Los Angeles 2028: jövőre kezdik árulni a jegyeket, 28 dollárba kerül a legolcsóbb

Egyéb egyéni
2025.09.17. 19:26

Pénteken indul a jegyértékesítés a Portugália elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.17. 10:46

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52
Ezek is érdekelhetik