Kapitányuk nélkül is négy gólig jutottak a spanyolok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 20:40
null
A spanyolok négyet vágtak Feröernek (Fotó: AFP)
Most sem ülhetett le a spanyol válogatott kispadjára a hivatalosan családi okok miatt otthon maradó kapitány, Luis Enrique, de választottjai nélküle is simán elintézték Feröert a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában.

Furcsa csapattal: a jobbhátvéd a 33 éves szélső, Jesús Navas volt, a középpályán a Sergi Roberto, Rodri, Santi Cazorla hármas tett-vett, előttük az Iago Aspas, Álvaro Morata, Isco trió támadott…

Cazorla ugyebár 34 esztendős, négyéves kihagyás után húzhatta újra magára a címeres mezt, és végig lelkesen, hasznosan futballozott, de nem lehetett panasz Iscóra sem, aki előbb adott egy gólpasszt Sergio Ramosnak, majd a kapufa és a hazai kapus segítségével maga is betalált – hivatalosan öngólnak minősítették a találatot – Aspas passzából, aki előtte remekül szolgálta ki Jesús Navast is.

Nem adták fel a hazaiak, a bombaformában futballozó (utóbbi hat mérkőzésén tizenharmadszor eredményes) Klaemint Olsen szép góllal szépített, majd az első félidő vége és a második eleje is Feröeré volt, miközben Ramost Diego Llorente váltotta, Aspast pedig Marco Asensio.

Ha már pályára lépett, Asensio is adott egy gólpasszt, a Jordi Albát a kispadra szorító José Luis Gaya zseniálisan emelt balról a hosszú alsóba bal külsővel. A három védőgól után majdnem betalált Llorente is, de lövését blokkolta az örökifjú Atli Gregersen, a kezdőcsapatban helyet kapó középső védő, Mario Hermoso (Espanyol) ezúttal nem veszélyeztetett.

Finoman szólva sem lett mozgalmas a hajrá, de hosszú volt az idénye a spanyol sztároknak, egyébként Fabián Ruiz személyében újoncot avatott a La Roja.

Nagyon biztosan és nagyon megérdemelten szerzett három pontot Spanyolország, reméljük, megoldódnak kapitánya gondjai is.

Norvégia hiába vezetett már két góllal, Románia innen is fel tudott állni, s végül ponttal távozott. A vendégek Claudiu Keserü duplájával mentették döntetlenre a találkozót, a rutinos támadó a 92. percben szerezte a második gólját.

A csoport harmadik mérkőzésén Svédország simán elintézte Máltát.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, F
-CSOPORT
Feröer–Spanyolország 1–4
(K. Olsen 30., ill. Sergio Ramos 6., Jesús Navas 19., Gestsson 34. – öngól, Gaya 71.)
Norvégia–Románia 2–2 (Elyounoussi 56., Ödegaard 70., ill. Keserü 77., 92.)
Svédország–Málta 3–0 (Quaison 2., Claesson 50., Isak 81.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 3 3 8– 2 +6 9
2. Svédország 3 2 1 8– 4 +4 7
3. Románia 3 1 1 1 7– 5 +2 4
4. Málta 3 1 2 2– 6 –4 3
5. Norvégia 3 2 1 6– 7 –1 2
6. Feröer 3 3 3–10 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik