Eb 2016: Németországnak van a legjobb csapata – Deschamps

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.03. 23:50
null
Olivier Giroud a francia zászlóval (Fotó: Reuters)
A francia labdarúgó-válogatottat irányító Didier Deschamps örül neki, hogy az Izland elleni 5–2-es sikerrel mosolyt csaltak honfitársaik arcára, ám figyelmeztetett: az Eb elődöntőjében a világ legjobbjai, a németek várnak rájuk.

 

„Sok pozitívum ért minket ma este – kezdte az értékelést a franciák szövetségi kapitánya. – A játékosok miatt is nagyon boldog vagyok, mert rászolgáltak erre, és a szurkolók miatt is, akik hónapok óta mögöttünk állnak. Nagyon örülök, hogy mosolyt tudtunk varázsolni az arcukra, és a következő hetet is megértük. Németországé a legjobb csapat, nem vitás, még ha az olaszok ellen meg is szenvedett. De ott vagyunk a legjobb négy között, és mindent beleadunk egy olyan csapattal szemben, amely nemcsak Európa, hanem a világ legjobbja is.”

A 4–0-s félidei eredmény után Deschamps megengedhette magának, hogy a sárga lapok miatt veszélyeztetett játékosait biztonsági okból lecserélje: „Ma este a legjobbunkat nyújtottuk az első félidőben. Aztán kicsit kiengedtünk, de mindenképp meg akartam óvni Giroud-t és Koscielnyt. Mindketten az eltiltás árnyékában játszottak, és igen nagy hülyeség lett volna elveszteni valamelyiküket egy ilyen találkozón.”

„Öt gólt szereztünk, nagyon elégedettek vagyunk – mondta a két gólt szerző Giroud, akit megválasztottak a mérkőzés legjobbjának. – Az izlandiak egy percre sem adták fel. Rendkívül eltökélt csapatot alkotnak, szeretnék gratulálni nekik, remek Európa-bajnokságuk volt. Nem tudom, hogy ez volt-e az eddigi legjobb meccsem a válogatottban. Többször nyújtottam már jó teljesítményt, de ez nagy torna, szóval talán mondhatjuk, hogy ez volt eddig a csúcs. Már a kezdő sípszó pillanatában jól éreztem magam a pályán. Általában rosszul kezdünk, de most nagyon odatettük magunkat az elején, így kell folytatnunk.”

„Nem lehetünk elégedettek az első félidővel, de Franciaország megérdemelten nyert – mondta Gylfi Sigurdsson, Izland középpályása. – Nagyon büszkék vagyunk. Fantasztikus volt ez a torna, igazi különlegesség egy ilyen kis csapat számára. Valószínűleg felülmúltuk mindenki várakozását. Tíz-tizenöt játékosunk is remek korban van, várjuk a világbajnoki selejtezők rajtját. Remélhetőleg fényes jövő áll előttünk, és tovább tudunk fejlődni.”

Az izlandi válogatott továbbépítése most már egyértelműen Heimir Hallgrímsson feladata lesz, edzőkollégája, Lars Lagerbäck ugyanis befejezi a munkát a szigetországi csapatnál.

„Talán még visszatérek az edzői szakmába valamilyen minőségben, de most Heimiren a sor, hogy tesztelje képességeit, és tovább szárnyaljon a nemzeti együttessel – mondta a svéd szakember. – Fantasztikus volt ez a négy és fél év. Élveztem minden pillanatát, kivéve talán a mai első negyvenöt percet.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ

FRANCIAORSZÁG–IZLAND 5–2 (4–0)
Saint-Denis, Stade de France, 21 óra. Tv: M4 Sport. Vezette: Kuipers (holland)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Umtiti, Koscielny (Mangala, 72.), Evra – Pogba, Matuidi – M. Sissoko, Griezmann, Payet (Coman, 80.) – Giroud (Gignac, 60.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
IZLAND: Halldórsson – Saevarsson, Árnason (Ingason, a szünetben), R. Sigurdsson, Skúlason – Gudmundsson, Gunnarsson, G. Sigurdsson, B. Bjarnason – Sigthórsson (Gudjohnsen, 83.), Bödvarsson (Finnbogasson, a szünetben). Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck és Heimir Hallgrímsson
G.: Giroud (12., 59.), Pogba (20.), Payet (43.), Girezmann (45.), ill. Sigthórsson (56.), B. Bjarnason (84.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Izland pontot vesztett Svájc ellen, a horvátok nyertek a szomszédok ellen a kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 17:43

Izland nyerte az északi rangadót a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 19:57

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59
Ezek is érdekelhetik