Eb 2016: hol játszottak az izlandi hősök négy évvel ezelőtt?

Vágólapra másolva!
2016.07.03. 11:46
null
Ari Skúlason 2012-ben nem volt még apuka (Fotó: Action Images)
A goal.com összegyűjtötte, hogy az Európa-bajnokság első számú meglepetéscsapata, az izlandi válogatott játékosai hol játszottak négy évvel ezelőtt. A csapatnevekből kitűnik: a fejlődés már akkor elkezdődött.

A válogatott tagjainak nagy része már az előző Európa-bajnokság idején is légiós volt, sőt néhányan nem is akármilyen csapatban.

Gylfi Sigurdsson a Swansea-nál futballozott kölcsönben, majd három nappal az Eb-finálét követően 8.5 millió euróért a Tottenhamhez került. A csapat legfiatalabb tagja, a most 21 éves Hjörtur Hermannsson 2012-ben hagyta ott szülőhazáját és a PSV játékosa lett. Ugyancsak jó helyre került Hördur Magnússon, akire a Juventus csapott le.

Minden idők talán legnagyobb izlandi labdarúgója, Eidur Gudjohnsen karrierje akkor már leszálló ágban volt, lábtörését követően az AEK Athént elhagyva csapat nélkül várta a nyarat. Az angolok ellen győztes gólt szerző Kolbeinn Sigthórsson az Ajaxszal nyert bajnoki címet.

Jóhann Gundmundsson is remek helyzetben volt: klubja, az AZ Alkmaar kvalifikálta magát az Európa-ligába. Ő egyébként abban az évben szerezte az első gólját a válogatottban. Birkir Bjarnasont a Standard Liege a Pescarának adta kölcsön, és ő is 2012-ben érte el első találatát nemzeti színekben.

2012-ben itt játszottak a jelenlegi izlandi válogatott tagjai (Fotó: goal.com)
2012-ben itt játszottak a jelenlegi izlandi válogatott tagjai (Fotó: goal.com)

Emil Halfredsson Veronában, Ragnar Sigurdsson Koppenhágában, Arnór Traustason a norvég Sandnesben játszott. Kari Árnason az Eb-döntő napján igazolt a Rotherhambe az Aberdeentől. Birkir Saevarsson a norvég bajnokságban ötödik lett a Brann-nal. Alfred Finnbogasont a Lokeren kölcsönadta a svéd Helsingborgnak, ahol 17 meccsen 12-szer volt eredményes, közben Elmar Bjarnason a Randersszel feljutott a dán első osztályba.

Ari Skúlason a kiesés ellen küzdött csapatával, a svéd Sundsvall-lal, de hiába lőtt gólt a bennmaradásért vívott párharcban. Aron Gunnarsson a Premier League-be jutásért küzdött a Cardiff-fal, de csakúgy, mint válogatottbeli társa, Skúlason, ő is a párharcot elvesztő csapat tagja volt.

Aron Gunnarsson négy éve nem örülhetett ennyire (Fotó: goal.com)
Aron Gunnarsson négy éve nem örülhetett ennyire (Fotó: goal.com)

A keret többi tagja, beleértve mindhárom kapust, szülőhazájában játszott több-kevesebb sikerrel. Jon Dadi Bödvarsson például együttesével kiesett az első osztályból, míg Haukur Hauksson Izlandi Kupát nyert. Rúnar Sigurjonssonnak is emlékezetes lehet a 2012-es esztendő, hiszen akkor lett válogatott.

Mint ismert, az izlandi válogatott az Európa-bajnokság F-csoportjából a magyar válogatott mögött a második helyen jutott tovább, majd nagy meglepetésre a nyolcaddöntőben kiejtette Angliát. Gunnarssonék vasárnap este a házigazda francia válogatottal mérkőznek meg a legjobb négybe jutásért.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–IZLAND – ÉLŐBEN AZ NSO-N!

Saint-Denis, Stade de France, 21 óra. Tv: M4 Sport. Vezeti: Kuipers (holland)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Cabaye, Matuidi, Pogba – Griezmann, Giroud, Payet. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
IZLAND: Halldórsson – Saevarsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason – Gudmundsson, G. Sigurdsson, Gunnarsson, B. Bjarnason – Sigthórsson, Bödvarsson. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck és Heimir Hallgrímsson

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik