„Fogalmam sincs, ki az a Mandzukic” – velük játszanak a mieink

Vágólapra másolva!
2016.06.18. 14:47
null
Az izlandi válogatott az első mérkőzésén pontot rabolt a portugáloktól (Fotók: Action Images)
A magyar labdarúgó-válogatott szombat 18 órától Izlanddal csap össze a franciaországi Európa-bajnokság F-csoportjának második fordulójában, és ha a mieink nyernek, biztossá teszik helyüket a legjobb tizenhat között. Az utóbbi napokban a magyar csapatról már rengeteget írtunk, most a szigetországi együttessel foglalkoztunk, amelyet korántsem hétköznapi játékosok alkotnak.

A magyar és az izlandi válogatott eddig tízszer találkozott egymással, hétszer a mieink nyertek, míg háromszor a szigetországi együttes. A mieink sorozatban hatodszor nyerhetnének, legutóbb 2011. augusztus 10-én vertük meg Izlandot, amikor Koman Vladimir, Rudolf Gergely, Dzsudzsák Balázs és Elek Ákos góljaival 4–0-s győzelmet arattunk a Puskás Ferenc Stadionban felkészülési mérkőzésen.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Az izlandiak két hónappal később kapitányt váltottak, Ólafur Jóhannesson helyét Lars Lagerbäck vette át, akinek az irányításával a svéd válogatott a 2010-es világbajnokság selejtezősorozatában hazai pályán és idegenben is legyőzte a mieinket. A 67 esztendős szakember az Európa-bajnokság után befejezi edzői pályafutását, az elmúlt öt évben azonban nagyon sokat tett az izlandi labdarúgás felemelkedéséért.

„A svéd válogatott élén eltöltött évek során egyszer sem tapasztaltam akkora felhajtást a sajtó részéről, mint Izlandon, miután kijutottunk az Eb-re” – mondta Lagerbäck a World Soccernek még a torna előtt.

SIGURDSSON A VILÁG LEGJOBBBJA

„Nem szeretek kulcsjátékosról beszélni, de aki látta már az izlandi válogatottat, tudja, hogy Gylfi Sigurdsson annak számít. Számomra a világ legjobb, egész pályát bejátszó középpályása. Nagyon fegyelmezetten védekezik, és az is teljesen egyértelmű, hogy támadásban milyen sokat ad a csapatnak. És lekopogom, szinte sosem sérült. A játékosok korlátozott száma miatt nagy kihívás elé állítana minket, ha több alapemberünk kidőlne” – mondta Lagerbäck a válogatott legismertebb tagjáról, a Swansea Cityt erősítő Gylfi Sigurdssonról.

„A játékosok imádnak edzeni. Óriási hangsúlyt fektetünk a játékstílusunkra és arra, hogy szervezettek legyünk. Ugyanezt csináltam Svédországban is. A logisztikai háttér fejlődött, de az izlandi szövetség anyagi helyzetét még mindig nem lehet összehasonlítani az Eb-n részt vevő többi nemzetével. Amikor Ciprusra repültünk, Londonban hat órát vártunk az átszállásra. A játékosok egyáltalán nem voltak boldogok. A svéd válogatottal sohasem fordult elő ilyesmi” – árulta el Lagerbäck, majd újabb példával érzékeltette, hogy az izlandiak mennyire szerény körülmények között készülnek.

„Az idegenbeli mérkőzések alkalmával a szállodában együtt ebédelünk a hotel többi vendégével. Képzeljék el ugyanezt Zlatan Ibrahimovic esetében. Lehetetlen lenne elkerülni a felfordulást” – vélekedett Lagerbäck, aki 2011 októbere óta dolgozik az izlandi válogatott szövetségi kapitányaként.

Gylfi Sigurdsson (fehérben) az izlandi válogatott legértékesebb játékosa
Gylfi Sigurdsson (fehérben) az izlandi válogatott legértékesebb játékosa

S hogy kik alkotják a szigetországi nemzeti csapatot? Az első számú kapus Hannes Thór Halldórsson, aki húszéves korában tartaléknak számított hazája másodosztályában, ezért eljátszott a visszavonulás gondolatával. Ezek után azonban elhatározta, hogy élvonalbeli játékos lesz belőle, és el is érte a célját. Azóta 34-szer védte a válogatott kapuját.

A jobbhátvéd a 31 esztendős Birkir Már Saevarsson, aki 17 évesen nem fért be az izlandi Valur első csapatába, ezért úgy gondolta, jobban jár, ha repülőgép-pilótaként próbál megélni. Hamarabb tanult meg légi járművet vezetni, mint autót. Nem sokkal később azonban rádöbbent, nem elég fegyelmezett ember ahhoz, hogy százszázalékosan a repülésre koncentráljon, ezért mégiscsak visszatért a futballhoz. A címeres mezt eddig 58 alkalommal öltötte magára, a jelenlegi kerettagok közül nála többször csak Eidur Gudjohnsen (86) és Aron Gunnarsson (60) lépett pályára az izlandi válogatottban.

Az egyik belső védő az orosz FK Krasznodar kötelékébe tartozó Ragnar Sigurdsson, aki 2013-ban, a horvátok elleni világbajnoki pótselejtezőt megelőzően elmondta, nagyon ritkán néz futballmeccseket, így fogalma sincs róla, hogy ki az a Mario Mandzukic. A 29 esztendős hátvéd kifejtette, azért távolodott el szabadidejében a labdarúgástól, mert a modern futballban a játékosoknak a divat és a kockás has a legfontosabb.

A felsorolt példákból is látszik, hogy a történelme legszebb időszakát élő izlandi válogatottat nem hétköznapi játékosok alkotják. Szombat este közelebbről is megismerhetjük őket.

Az izlandi és a magyar válogatott összecsapása 18 órakor kezdődik, a mérkőzést az orosz Szergej Karaszjov vezeti.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR

F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
18.00: Izland–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
Marseille,
Stade Vélodrome. V: Karaszjov (orosz)

A csoport másik mérkőzésén
21.00: Portugália–Ausztria (Tv: M4 Sport)

EB 2016
F-CSOPORT
Június 14. 18.00 Ausztria–MAGYARORSZÁG 0–2 (Szalai Á., Stieber Z.)
Június 14. 21.00 Portugália–Izland 1–1 (Nani, ill. B. Bjarnason)
Június 18. 18.00 Izland–MAGYARORSZÁG Marseille, Stade Vélodrome
Június 18. 21.00 Portugália–Ausztria Párizs, Parc des Princes
Június 22. 18.00 Izland–Ausztria Saint-Denis, Stade de France
Június 22. 18.00 MAGYARORSZÁG–Portugália Lyon, Stade des Lumieres
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
F-CSOPORT
Június 14. 18.00 Ausztria–MAGYARORSZÁG 0–2 (Szalai, Stieber)
Június 14. 21.00 Portugália–Izland 1–1 (Nani, ill. B. Bjarnason)
Június 18. 18.00 Izland–MAGYARORSZÁG Marseille, Stade Vélodrome
Június 18. 21.00 Portugália–Ausztria Párizs, Parc des Princes
Június 22. 18.00 Izland–Ausztria Saint-Denis, Stade de France
Június 22.18.00MAGYARORSZÁG–PortugáliaLyon, Stade des Lumières
-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 1 1 2–0 +2 3
2. Portugália 1 1 1–1 0 1
Izland 1 1 1–1 0 1
4. Ausztria 1 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik