Eb 2016: „Nem könnyű az Eb, minden csapat defenzív”

2016.06.26. 21:59
A világbajnok Németország fél gőzzel játszva is 3–0-ra legyőzte Szlovákiát a franciaországi Európa-bajnokságon a legjobb tizenhat között, ezzel bejutott a negyeddöntőbe. Ján Kozák, a szlovákok szövetségi kapitánya úgy véli, csapata nem tudta felvenni a versenyt a németekkel.



„Az előző meccs nem volt könnyű számomra, hiszen nem játszottam. Ma viszont lehetőséget kaptam, örülök, hogy segíteni tudtam a csapatnak. A mérkőzés előtti megbeszélésen az edző azzal az utasítással látott el bennünket, hogy keressük az egy az egy elleni szituációkat. Nagyon bízik bennem, egyértelművé tette számomra, hogy jó játékos vagyok” – mondta a meccs emberének megválasztott Julian Draxler, aki gólt és gólpasszt jegyzett.

„Tökéletes teljesítményt nyújtottunk a világbajnok ellen. Büszkék lehetünk magunkra, és arra, amit elértünk. Szinte végig a németek birtokolták a labdát, így kontrákra játszottunk. Az első félidőben volt egy helyzetünk, de… Kár, hogy kimaradt” – vélekedett Marek Hamsík.

„Nem könnyű az idei Európa-bajnokság, hiszen mindegyik csapat defenzíven játszik. Ez volt egymás után a második meccsünk, amelyen az ellenfelünk beállt a saját kapuja elé. Nem is tudom, hány emberrel védekezett, mégis sok helyzetet alakítottunk ki. Még több gólt kell szereznünk, de azt hiszem, így is több mint elégedettek lehetünk” – mondta Mario Gomez, aki öt gólnál jár az Eb-k történetében, ezzel utolérte a kontinenstornák eddigi legeredményesebb játékosát, Jürgen Klinsmannt.

„Soha nem jó veszíteni, de a németek nagyon erősek és nagyon jól játszottak. A korai gól ráadásul meg is nyugtatta őket. Bár keményen küzdöttünk, nem tudtuk velük felvenni a versenyt, nem tudtuk megnehezíteni a dolgukat. Ahhoz, hogy kihasználjuk a németek gyengeségeit, az egész csapatnak a legjobbját kell nyújtania, ami ezúttal nem érvényesült” – ismerte el Ján Kozák szlovák szövetségi kapitány.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
NÉMETORSZÁG–SZLOVÁKIA 3–0 (2–0)
Lille,
Pierre Mauroy Stadion, 44 312 néző. Vezette: Szymon Marciniak (lengyel)
NÉMETORSZÁG: Neuer – Kimmich, J. Boateng (Höwedes, 71.), Hummels, Hector – Kroos, S. Khedira (Schweinsteiger, 76.) – Th. Müller, Özil, Draxler (Podolski, 72.) – Mario Gomez. Szövetségi kapitány: Joachim Löw
SZLOVÁKIA: Kozácik – Pekarík, Skrtel, Durica, Gyömbér N. (Saláta, 84.) – Kucka, Hrosovsky, Skriniar, Hamsík, Weiss (Gregus, a szünetben) – Duris (Sesták, 64.). Szövetségi kapitány: Ján Kozák
Gólszerző: J. Boateng (8.), Mario Gomez (43.), Draxler (63.)
Sárga lap: Kimmich (46.), Hummels (67.), ill. Skrtel (13.), Kucka (91.)

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18