Eb 2016: már átvehetők Toulouse-ban a magyar meccsjegyek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.24. 15:49
A magyar válogatott Belgium elleni nyolcaddöntője előtt a szurkolók a toulouse-i stadion szomszédságában a jegyüktől függően két átvételi ponton vehetik fel belépőiket – tájékoztatott a valogatott.mlsz.hu.


Szurkolóink többféleképpen vásárolhattak jegyet a vasárnapi mérkőzésre: voltak, akik előrelátóan már januárban beszerezték Follow My Team jegyeiket, mások kifejezetten a nyolcaddöntőre vásároltak jegyet, míg többen a general sales keretein belül kora tavasszal, vagy a továbbjutás után az elmúlt napokban vásárolták meg belépőiket.
Szurkolóink többféleképpen vásárolhattak jegyet a vasárnapi mérkőzésre: voltak, akik előrelátóan már januárban beszerezték Follow My Team jegyeiket, mások kifejezetten a nyolcaddöntőre vásároltak jegyet, míg többen a general sales keretein belül kora tavasszal, vagy a továbbjutás után az elmúlt napokban vásárolták meg belépőiket.

Az UEFA a különböző igénylések szerint e-mailben vagy postán kiküldött voucherrel igazolta vissza a vásárlást. A mérkőzés előtt a szurkolók eszerint kaphatják kézhez a belépőjegyeiket. Azok a jegytulajdonosok, akik vouchert kaptak, aVoucher Exchange Pointon (VEP)kaphatják kézhez a jegyeiket a voucher ellenében, személyazonosítás után. A VEP a stadion közelében található, pontos helyét az alábbi térkép mutatja – tájékoztat az oldal.

(Forrás: valogatott.mlsz.hu)

Minden olyan szurkoló, aki visszaigazoló e-mailt kapott aTicket Collection Pointon (TCP)veheti át a jegyéta visszaigazoló email bemutatása ésszemélyazonosítás után. A TCP pontos elhelyezkedését az alábbi térkép mutatja.

(Forrás: valogatott.mlsz.hu)

Fontos, hogy mindkét esetben a jegyek átvételéhez érvényes útlevél vagy személyigazolvány, illetve a jegyvásárlást visszaigazoló UEFA-tól kapott vocher vagy e-mail bemutatása szükséges. A szervezők azt kérik, hogy amennyiben lehetőség van rá, mindenki idejében vegye át a jegyét, mert a mérkőzés kezdetéhez közeledve várhatóan hosszú sorok alakulnak ki mindkét jegyátvételi pontnál. A pontok nyitva tartása: pénteken 10-18 óráig, szombaton 10-19 óráig, vasárnap 10 órától a mérkőzés félidejéig tart. A Magyar Labdarúgó-szövetség szeretné ha minden kilátogató szurkoló időben és zökkenőmentesen hozzájutna a jegyéhez, így terveink szerint munkatársaink mindkét átvételi ponton (VEP és TCP) segítik a szurkolókat.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Női kosár Eb: harminc év után küzd éremért Olaszország

Kosárlabda
2025.06.27. 16:00

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56
Ezek is érdekelhetik