Eb 2016: a románok is zárt kapuk mögött játszanak

Vágólapra másolva!
2015.09.17. 13:45
null
A román szurkolók hátat fordítottak a pályának a magyar himnusz alatt, ezért is jár a büntetés (Fotó: Földi Imre)
Romániát is stadionbezárással sújtotta az UEFA a szurkolók Európa-bajnoki selejtezőkön mutatott viselkedése miatt – így délkeleti szomszédunk október nyolcadikán zárt kapuk mögött fogadja Finnországot.

 

Az UEFA indoklása szerint a román szurkolók a budapesti Magyarország–Románia mérkőzésen tiltott transzparenst helyeztek ki a lelátóra, pirotechnikai eszközöket használtak, nem tisztelték a magyar himnuszt (hátat fordítottak a pályának), illetve verekedtek a szektorukon belül.

Emellett három nappal később a Görögország elleni bukaresti meccsen szintén tiltott pirotechnikai eszközöket használtak a román drukkerek.

Az első vétségért 60 ezer, a másodikért 50 ezer eurós pénzbüntetést is kaptak a stadionbezáráson kívül.

Mint ismert, a magyar szurkolók magyar–román mérkőzésen tanúsított rasszista magatartása miatt a Magyarország–Feröer Eb-selejtezőt is zárt kapuk mögött rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik