Xabi Alonso: Nem változtatunk az unalmas jelző miatt

Vágólapra másolva!
2012.06.25. 18:52
null
Xabi Alonso két gólt szerzett a franciák elleni negyeddöntőben (Fotó: Action Images)
Xabi Alonso, a spanyol labdarúgó-válogatott középpályása szerint a La Furia Roja csak azért nem fog változtatni sokpasszos játékstílusán, mert azt unalmasnak tartják. A lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság Franciaország elleni negyeddöntőjét két góljával eldöntő középpályás szerint a válogatott minden ellenféllel szemben ugyanolyan mentalitással lép pályára.


A 2–0-ra végződő negyeddöntő után főképp az olasz, de más média is azt harsogta, hogy a labdatartásra törekvő, támadásokat kevésbé erőltető játék unalmassá teszi a spanyolok mérkőzéseinek megtekintését.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a 2012-es labdarúgó Eb-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Ez a vélemény épp annyit ér csak, mint bárki másé – mondta Xabi Alonso. – Akármit is mondanak az emberek, nem hiszem, hogy bármit is változtatni fogunk.”

A donecki szurkolók ott, helyben hangot adtak nemtetszésüknek, a második félidő során nemegyszer kifütyülték a spanyolokat.

„Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók többsége élvezi a nagy mérkőzéseket és a nagy csapatokat.”

Xabi Alonso kiemelte, hogy a spanyolok mellett négy közé jutó portugál, német és olasz együttes is szívesen tartogatja a labdát, kontrollálja mérkőzéseit, és minden pillanatban lesi, mikor lehet támadást vezényelni.

„Ezek a csapatok megérdemlik a négy közé jutást – mondta a Real Madrid középpályása, majd hozzátette, nem készülnek külön csapattársa, Cristiano Ronaldo ellen sem. – Mindig ugyanazzal a mentalitással lépünk pályára, ellenféltől függetlenül. Ebben az esetben, elemezni fogjuk Ronaldo játékát, és talán lesz egy-két apróbb változtatás, de egységes csapatként fogunk játszani, mert ez a leghatékonyabb módja egy játékos megállításának.”

AZ EB ELŐDÖNTŐI
Június 27. (szerda), 20.45, Doneck, Donbasz Arena: Portugália–Spanyolország
Június 28. (csütörtök), 20.45, Varsó, Nemzeti Stadion: Németország–Olaszország

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Dupla Tízes: öt edző, akit megnéznénk a Real Madrid kispadján Xabi Alonso utódjaként

Spanyol labdarúgás
2026.01.23. 16:22

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik