Alonso „százados” az elődöntőbe vezényelte a spanyolokat

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 20:30
null
A szőrös-szálkás Xabi Alonso szerzett vezetést a spanyoloknak a 19. percben
Spanyolország lesz Portugália ellenfele a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében, ugyanis a címvédő megverte a francia válogatottat. Az első negyedóra után nem sokkal vezetést szereztek a spanyolok a 100. válogatottságát ünneplő Xabi Alonso révén, és a vezetést már nem engedték ki a kezükből. Igaz, a francia támadók nem helyeztek éppen túl nagy nyomást az ellenfél védelmére. A legvégén egy büntetőt még értékesített az ünnepelt, de ez már nem osztott, nem szorzott.

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE FRISSÜLŐ ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT KÖVETHETI NYOMON!


A címvédő, világ- és Európa-bajnok spanyolok arra készültek, ami még sosem sikerült nekik: tétmérkőzésen legyőzni Franciaországot. Eddig hatszor próbálkoztak ezzel, az Eb negyeddöntőjében következett a hetedik alkalom.

A kezdőcsapatok kihirdetésekor már láttuk magunk előtt a másnapi címlapokat, hiszen a spanyolok újra klasszikus középcsatár nélkül álltak ki, Cesc Fabregasszal ebben a szerepkörben. A franciáknál az eltiltott Philippe Mexest Laurent Koscielny helyettesítette, a védelem jobb oldalára bekerült Anthony Réveillere, mert Mathieu Debuchy egy sorral fentebb játszott. Kikerült ugyanis a középpályáról a kapitánnyal különböző okok miatt fasírtba kerülő Hatem Ben Arfa, Samir Nasri duó.


Nyugodt adogatással indult a találkozó, mindkét részről, de rengeteg hiba csúszott az átadásokba. Fabregas már a hatodik percben megmutatta, hogy kezd belejönni a csatárkodásba, mert amikor kiléphetett volna a századik válogatottságát ünneplő Xabi Alonso csodálatos labdájával, abban a pillanatban hatalmasat esett, ahogy picit megrántotta vállát védője. Nem ért büntetőt ez a húzás, nem is lett belőle az.

Az első negyedóra kifejezetten unalmasra sikeredett, az időszak egyetlen kérdése az volt, hogy az iram vagy a színvonal sikeredett-e szánalmasabbra. A 16. percben fel is harsant az első füttyszó…

A 19. percben elkezdődött végre a mérkőzés: Iniesta indította a balon Jordi Albát, aki lefutotta Mathieu Debuchyt, beívelését pedig nyolc méterről a teljesen üresen hagyott Xabi Alonso a jobb felső sarokba fejelte. 1–0

Csodálatosan ünnepelt a „hispán centurió”, de kellett ehhez a francia védelem hibája, nem is kicsi – Gaël Clichy maradt le csúnyán róla.

Tekintse meg a mérkőzés alatt folyamatosan frissülő képgalériánkat! (FOTÓK: REUTERS)
Tekintse meg a mérkőzés alatt folyamatosan frissülő képgalériánkat! (FOTÓK: REUTERS)
Nem igazán kaptak lángra a franciák a kapott góltól, sőt, a 29. percben Iniesta került gólhelyzetbe, Koscielny viszont ügyesen szerelte őt, az ötös előterében.

Nem sokkal később Iker Casillasnak is munkába kellett lépnie, a jobb felsőből piszkálta ki Yohan Cabaye távoli szabadrúgását, majd a szögletnél nagy nehezen megszerezte a labdát, de a szemfüles Adil Rami kifejelte azt kezéből – a kapuvédő szerencséjére azonban gyorsan rá tudott vetődni az éppen elé pottyanó labdára.

A félidő hajrája ugyanolyan méla játékot hozott, mint az eleje, magukon a játékosokon is látszott, nagyon megkönnyebbültek, amikor kitört a félidő.

A félidőben egyik mester sem cserélt, igaz, erre főleg francia oldalon lett volna indok.

Támadtak, támadgattak a gallkakasosok a szünet után, kevés eredménnyel, majd amikor végre helyzetbe kerülhettek volna, akkor Franck Ribéry elől szépen tisztázott Sergio Ramos. A franciák ördöngös szélsője egyébként gyengén játszott az első félidőben, online közvetítésünkben egy védők által könnyedén kivágott beadással szerepelt csupán. Beszédes…

A 60. percben viszont szépen ívelt középre, a 11-es ponttól pedig az odáig kalandozó Debuchy nem is sokkal a léc fölé fejelt.

A szünet után támadóbb felfogású francia csapat érkezett a pályára
A szünet után támadóbb felfogású francia csapat érkezett a pályára

Teljesen visszaálltak ekkor a spanyolok, de egy gyors kontra során Fabregas kis híján gólt szerzett Xavi félelmetesen nagy labdájából, ám hiába cselezte már ki félig Hugo Llorist, a kapus a labda után tudott nyúlni.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik válogatott játszhat az Eb döntőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A kapitányok is hallották a stadiont szép lassan megtöltő füttyszót, amelyet mindkét csapat kiérdemelt, és mindkét mester kettős cserékre szánta el magát. A franciáknál beállt Samir Nasri és Jérémy Ménez, a spanyoloknál Pedro Rodríguez és Fernando Torres is.

A két spanyol csere majdnem két percen belül összehozott egy gólt, de Koscielny újra hatalmasat mentett az ötösnél, amoda Ribéry első épkézláb szólója után fülelte le a belőtt labdát Casillas.

A hajrá kezdetére egy szűrő helyett csatárt küldött a pályára Blanc, Olivier Giroud személyében, és kellett is a vérfrissítés, mert a francia fellángolást szép lassan elölte a kíméletlen spanyol mezőnymunka.

A túlóra perceiben kettőre nőtt a spanyolok előnye: Xabi Alonso büntetőből duplázott
A túlóra perceiben kettőre nőtt a spanyolok előnye: Xabi Alonso büntetőből duplázott

A mérkőzés végéről sejtet valamit, hogy fórumainkon a semleges szurkolók azért fohászkodtak, nehogy egyenlítsenek a franciák, mert akkor „folytatódik ez a csodás találkozó”. A rendes játékidő utolsó percében Pedro még kiharcolt egy büntetőt, amelyet Xabi Alonso értékesített, még szebbé téve 100. válogatottbeli fellépését. 2–0

SPANYOLORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 2–0


(A Magyar Televízió felvétele)

Nyertek a spanyolok, megtört francia átkuk, de nem lehetnek elégedettek a mutatott játékkal, nem véletlenül fütyülték ki őket szurkolóik. Jutott ebből Vicente del Bosquének is, pedig a nagy bajszú mester megvalósította a mediterrán futballuniót: válogatottja katalános középpályáját ötvözte az olasz védelem catenacciójával, és csatár nélkül áll ki, mint a görögök. Meglátjuk, mire lesz ez elég a portugálok ellen…

A mérkőzésről pedig? A színvonallal az ékszakai sihta egészen biztosan találkozik majd egy donecki bányában, a franciák pedig csakis annak örülhetnek, hogy nem akkora szégyennel a poggyászukban utazhatnak haza, mint a dél-afrikai világbajnokságról.

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE FRISSÜLŐ ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT KÖVETHETI NYOMON!

A VESZTES HOLNAPUTÁN REPÜLHET HAZA. MI A FÖLDÖN JÁRUNK: A NEMZETI SPORT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓINAK MOBILITÁSÁT AZ I30 FORGALMAZÓJA, A HYUNDAI HOLDING HUNGARY KFT. BIZTOSÍTJA.

EURO 2012
NEGYEDDÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 2–0 (1–0)
Doneck, Donbasz Arena, 47 000 néző. V: Rizzoli (olasz)

SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Piqué, Ramos, Alba – Xavi, Busquets, Xabi Alonso – D. Silva (Pedro, 65.), Iniesta (Santi Cazorla, 84.) – Fabregas (F. Torres, 67). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Raúl Albiol, Javi Martínez, Juanfran, Jesús Navas, Negredo, Juan Mata, F. Llorente

FRANCIAORSZÁG: Lloris – Réveillere, Rami, Koscielny, Clichy – Cabaye, M’Vila (Giroud, 79.), Malouda (Nasri, 65.) – Debuchy (Ménez, 64.), Ribéry – Benzema. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc

Kispad: Mandanda, Carrasso (kapusok), Evra, Valbuena, Matuidi, A. Diarra, Martin, Ben Arfa
Gólszerző: Xabi Alonso (19., 90. – 11-esből)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik