Televízió: az RTL közvetíti az Európa-ligát és az Európa-konferencialigát is

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 11:03
null
A következő három idényben az RTL Magyarország közvetíti a két sorozat mérkőzéseit (Fotó: AFP)
Az RTL Magyarország közvetíti 2021 szeptemberétől az Európa-liga, és az Európa-konferencialiga mérkőzéseit a következő három idényben – írja hivatalos oldalán a csatorna.

 

A közleményből kiderül, hogy minden játéknapon élőben közvetítenek majd mérkőzéseket, továbbá egyes összecsapások csak az RTL Magyarország streaming platformján, az RTL Most+ online felületen lesznek láthatók. A találkozók mellett stúdióműsor is várható, amelyben neves szakértők segítségével tekintik át a fordulók legemlékezetesebb pillanatait.

Ha a magyar klubok közül több is bejut az Európa-liga, vagy az Európa-konferencialiga csoportkörébe, akkor az ő mérkőzéseik is megtekinthetők lesznek majd az RTL Magyarország platformjain.

Az Európa-konferencialiga selejtezőjében három magyar csapat érdekelt: a Mol Fehérvár és a Puskás Akadémia az első, míg az Újpest a második fordulóban kapcsolódik be.

Legfrissebb hírek

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
59 perce

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
2 órája

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
2 órája

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
23 órája

Telt ház várható a Paks Európa-liga-nyitányán, de...

Európa-liga
Tegnap, 10:09

Ülőröplabda: megnyerte az Ezüst Európa-ligát férfiválogatottunk

Röplabda
2025.07.01. 16:51

Szondi Zoltán: A CFR-nek 90, a Paksnak 10 százalék esélye van a továbbjutásra

Európa-liga
2025.07.01. 16:20

Szerb és ciprusi játékvezető a Paks Európa-liga-meccsein

Európa-liga
2025.06.26. 18:23
Ezek is érdekelhetik