Leipzig: Megérte türelmesen játszani a Rangers ellen – Gulácsi

Vágólapra másolva!
2022.04.29. 10:30
null
A meccs után a lipcseiek örülhettek a győzelemnek (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, csütörtök este az RB Leipzig az Európa-liga elődöntőjének első mérkőzésén 1–0-ra legyőzte a Rangerst. A találkozón a hazaiak kapujában Gulácsi Péter állt, de a magyar válogatott kapusának a nagyon defenzíven játszó skótok nem adtak sok feladatot. Gulácsi mellett értékelte a mérkőzést a két csapat vezetőedzője, valamint a gólszerző, s a skótok középpályása, Ryan Kent is.

„Egy ennyire védekező felfogásban játszó csapattal szemben nagyon okosan kell játszani, hogy meg tudjuk bontani a soraikat. Türelmesek voltunk és meg is lett az eredménye, sőt volt is rá esélyünk, hogy akár több góllal is megnyerjük a mérkőzést. Ezzel együtt nehéz kilencven percre számítunk idegenben, még minden nyitott ezzel az eredménnyel. Ugyanakkor a kieséses szakasz korábbi mérkőzésein már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk jól teljesíteni idegenben. Számunkra különleges helyzet, hogy bejuthatunk egy európai kupasorozat döntőjébe, azért ez még újdonság nekünk” – fogalmazott Gulácsi Péter a mérkőzést követően.

Hozzá hasonlóan vélekedett az egyetlen gólt a 85. percben szerző Angelino is.

„Keményen megdolgoztunk ezért a győzelemért, és meg is érdemeltük, mert mi irányítottuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült és nem adtunk a skótoknak sok gólszerzési lehetőséget” – mondta a spanyol, aki hozzátette, egyelőre nem akar a döntőről beszélni, előbb ugyanis a csütörtöki teljesítményt szeretnék Glasgow-ban is megismételni.

A lipcseiek vezetőedzője, Domenico Tedesco már nem volt annyira optimista csapata teljesítményét illetően, mint játékosai.

„Nagyon kemény mérkőzés volt, a Rangers az elejétől fogva szinte csak a védekezésre fektette a hangsúlyt. Sajnos mi csak az első tíz percben játszottunk jól, utána túlságosan lelassultunk. A második félidőben aztán valamelyest javult a játékunk. Az 1–0 viszont így is jó eredmény a visszavágóra nézve” – jelentette ki Tedesco.

Kollégája, Giovanni van Bronckhorst a vereség ellenére is elégedetten beszélt csapata teljesítményéről a meccset követően.

„Jól védekeztünk, jól játszottunk, és jó eredményt értünk el. Remekül szerveztük meg a védekezésünket az első félidőben, s ezzel meg is nehezítettük a lipcseiek dolgát. Mindig keserű érzés ennyire a végén kapni a döntő gólt, de ettől még nem úszott el a döntőbe jutás lehetősége. A jövő heti visszavágón más Rangerst láthatunk majd, nyerünk kell, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a mostaninál több lehetőségünk lesz a gólszerzésre, mint ma volt” – értékelte a találkozót a korábbi kiváló holland válogatott középpályás.

Mesteréhez hasonlóan a skótok középpályása, Ryan Kent is úgy látja, a jövő héten másik arcát mutatja majd csapata.

„Vegyesek az érzéseim, mert nagyon későn kaptunk gólt, és a 0–0 sokkal jobb lett volna nekünk, de a jövő héten a szurkolóinktól támogatva biztosan más játékot láthatnak majd tőlünk. A Leipzig erős csapat, de ma mi a túlélésre játszottunk” – zárta mondandóját Kent.

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

RB Leipzig (német)–Rangers FC (skót) 1–0 (0–0)
Lipcse, Red Bull Aréna. Vezette: Bastien (francia)
LEIPZIG: Gulácsi – Halstenberg, Klostermann, Gvardiol – Henrichs (Mukiele, 89.), Laimer, T. Adams, Angelino, Olmo (Forsberg, 71.), Szoboszlai (André Silva, 71.) – Nkunku (Poulsen, 89.). Vezetőedző: Domenico Tedesco
RANGERS: A. McGregor – Tavernier, Goldson, Bassey, Barisic – Jack (Sands, 83.), Lundstram, Aribo (Arfield, 83.), Kamara, Kent – S. Wright (Sakala, 69.). Vezetőedző: Giovanni van Bronckhorst
Gólszerző: Angelino (85.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik