Stuttgartban nyert a Lazio, Plzenben a Fener

Vágólapra másolva!
2013.03.07. 19:54
null
Samuel Eto'o (balra) igyekezett izgalmassá tenni a meccset, de nem sikerült neki (Fotók: Reuters)
Gyenge iramú, kevés helyzetet hozó mérkőzésen az orosz Anzsi Mahacskala 0–0-s döntetlent játszott az angol Newcastle-lel „hazai pályán" Moszkvában az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Idegenben szerzett előnyt a Lazio és a Fenerbahce, az olaszok a Hajnal Tamást a szünet előtt bevető Stuttgart, a törökök a Viktoria Plzen otthonában tudtak nyerni.

ANZSI MAHACSKALA (orosz)–NEWCASTLE (angol)

A második számú európai kupa nyolcaddöntőjét a Vad II István dirigálta Anzsi–Newcastle mérkőzés indította csütörtökön. A dúsgazdag dagesztáni klub az utóbbi időkben főként a francia labdarúgókra építő „szarkákat" a moszkvai Luzsnyiki Stadionban volt kénytelen fogadni „hazai pálya" gyanánt a mahacskalai veszélyes viszonyok miatt.

Talán a semleges pálya is közrejátszott abban, hogy az első félidő ritka gyengére sikeredett. Sokatmondó, hogy az első (és az első játékrészben egyetlen!) kapura lövés a 39. percben érkezett, ami az El mostani kiírásában a legtöbb idő, amely az első lövésig eltelt egy mérkőzésen.

Pedig a nevek és a felállás alapján jobbra lehetett számítani. Ott volt például az Anzsi csatársorában a kameruni Samuel Eto'o, aki a sorozatban addig összesen huszonkétszer próbálkozott kapura lövéssel, és ebben a statisztikai mutatóban holtversenyben a második volt a résztvevők közül. Egyébként épp a korábbi Barcelona-játékos volt az, aki megmentette a pályán jobbára csak passzolgató huszonkét férfi becsületét a kapura lövéseket illetően. Illetve huszonhárom, hisz a Sahtar Donecktől nem kis pénzért elcsábított brazil Willian a 23. percben megsérült, helyére a magasságára nem panaszkodó Lacina Traoré állt be.

Mondjuk, azt még megérthettük, hogy miért nincs gól az egyébként többek között Fabio Capello orosz szövetségi kapitány által is élőben megtekintett összecsapáson. Az Anzsi ugyanis azelőtt legutóbbi hét hazai európai kupameccsén csupán egy gólt kapott (azt épp a Hannoverben szereplő Huszti Szabolcstól), Alan Pardew hét francia futballistát is kezdőként felvonultató Newcastle-je pedig kissé defenzív felfogásban lépett pályára, klasszikus értelemben vett csatár például nem is volt a kezdőjében, centerként az egyébként inkább középpályás Moussa Sissoko volt jelölve az Anzsi ellen.

A szünetet követően is a megkezdett úton folytatták a felek, Eto'o viszont most már nem várt annyit, s már a 61. percben lövésre szánta el magát, de az ír Rob Elliot hatalmasat védett. A helyszínen fagyoskodó drukkerek ebben láthatták a fordulópontot a játék képét illetően, s valóban: alig pár perccel ezután a vendégek támadtak, és a Newcastle egyik franciája, Hatem Ben Arfa óriási helyzetben csúfosan Vlagyimir Gabulov kezébe emelt. Pardew nem sokkal később lehozta a pont aznap 26. születésnapját ünneplő francia válogatott középpályást – nem biztos, hogy pont a kihagyott lehetősége miatt.

A hajrában azért elvétve volt néhány futballra emlékeztető pillanat, de gól nem született, így a döntés az angliai visszavágóra maradt. Az eredmény (és a látott játék) igazából annak kedvez, aki nem ment ki a mérkőzésre.

A visszavágót március 14-én rendezik.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

ANZSI MAHACSKALA (orosz)–NEWCASTLE UNITED (angol) 0–0
Moszkva, Luzsnyiki Stadion. Vezette: Vad II István (magyar)
Anzsi: Gabulov – Escsenko (Logasov, 90.), Joao Carlos, Ewerton, Zsirkov – Ahmedov, L. Diarra, Jucilei, Satov (Karszela-González, 84.) – Willian (L. Traoré, 23.) – Eto'o
Newcastle: Elliot – Simpson, Yanga-Mbiwa, Perch, Haidara – Anita (Taylor, 75.), Cabaye (Tioté, 84.) – Obertan, Marveaux, Ben Arfa (Sh. Ameobi, 64.) – Mou. Sissoko

A Lazio kétgólos előnyt harcolt ki Stuttgartban
A Lazio kétgólos előnyt harcolt ki Stuttgartban

STUTTGART (német)–LAZIO (olasz)

A Stuttgartnak nem igazán ment eddig hazai pályán az Európa-ligában, nyeretlen maradt ugyanis a legutóbbi négy találkozón, ez a sorozat pedig a Lazio elleni nyolcaddöntő első meccsén sem szakadt meg. A Lazio ellenben elmondhatta magáról, hogy az utolsó tíz El-meccsén nem találta legyőzőre. A hazaiaktól Vedad Ibisevic (eltiltás), a vendégektől Miroslav Klose (sérülés) hiányzott a támadósorból.

A Stuttgartban Hajnal Tamás a kispadon kezdett, de már a szünet előtt bevetési parancsot kapott Bruno Labbadiától, mert hátrányba került a VfB. Pedig az első nagy helyzet a németek előtt adódott, a 16. percben Okazaki Sindzsi előrevetődve fejelt kapura, de Federico Marchetti szögletre mentett. Nem sokkal később a saját kapujuk előtt ügyetlenkedtek a stuttgartiak, és mivel nem tudtak felszabadítani, Ederson lecsapott a labdára, és bevágta a bal alsóba (0–1).

A gólszerző előtt a szünet előtt is adódott egy nagy helyzet, de földre fejelt labdája végül kapu föl szállt. A túloldalon megint Okazaki veszélyeztetett, ám a föld közeléből leadott fejese szintén elkerülte a kaput. A Stuttgart játékából hiányzott az ötlet, ráadásul az 56. percben még nagyobb bajba került, amikor Onazi egyedül megindult a térfél közepéről, egy védőt becsapott, majd a kapus mellett ellőve a labdát megduplázta a Lazio előnyét (0–2).

A 68. percben Hajnalnak volt egy veszélyes beadásszerű lövése, de gól ebből sem született. A Stuttgart próbálkozott, de így is a Lazio állt közelebb a harmadik gólhoz, mint a hazaiak a szépítéshez. Lulic és Floccari is próbálkozott – maradt a kétgólos Lazio-siker.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
VfB STUTTGART (német)–LAZIO (olasz) 0–2 (0–1)
Stuttgart, VfB Arena. Vezette: Tudor (román)
Stuttgart: Ulreich – Szakai, Tasci, Rüdiger, Boka – Kvist (Harnik, 55.), Gentner – Okazaki, Maxim (Hajnal, 41.), I. Traoré – Macheda (Holzhauser, 93.)
Lazio: Marchetti – Pereirinha, Cana, Ciani, Radu – Onazi, Candreva, Hernanes (González, 72.), Éderson (Ledesma, 64.), Lulic – Kozák (Floccari, 84.)
Gólszerző: Éderson (21.), Onazi (56.)

VIKTORIA PLZEN (cseh)–FENERBAHCE (török)

Ahhoz képest, hogy a Plzen mérkőzésein volt eddig a legtöbb gól az Európa-ligában, a szurkolók most csak egyet láthattak, és annak sem örültek. A cseh élcsapat, amely hetes hazai győzelmi és kilences veretlenségi szériából várta az El-meccset, nem tudta feltörni a Fener védelmét – ellenben kapott egyet, így sorozatai megszakadtak, a helyzete pedig bátran nevezhető rossznak a visszavágó előtt.

A plzeniek a kapufát eltaláló Frantisek Rajtoral révén jutottak a legközelebb a gólszerzéshez az első félidőben, majd a folytatásban csapatkapitányuk, Pavel Horváth lőtte körbe a Fenerbahce kapuját. A törökök részéről elsősorban Cristian veszélyeztetett, majd a 81. percben megszerezte a vezetést a Fener: Gökhan Gönul beadását Moussa Sow visszafejelte, Kozácik védett, de Webó a kipattanót már a hálóba küldte (0–1). A Fener ezzel az egy góllal meg is nyerte a mérkőzést, és 2012 júliusa óta elsőként nyert európai kupamérkőzést a Plzen otthonában.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
VIKTORIA PLZEN (cseh)–FENERBAHCE (török) 0–1 (0–0)
Plzen, Városi Stadion. Vezette: Rocchi (olasz)
Plzen: Kozácik – Rajtoral, Cisovsky, Procházka, Rezník – Darida, Horváth – Duris (Fillo, 69.), Kolár (Hejda, 89.), Kovarík – Bakos (Tecl, 60.)
Fenerbahce: Volkan Demirel – Gökhan Gönül, Bekir Irtegün, Yobo, Ziegler – Mehmet Topal, Selcuk Sahin – Kuyt, Cristian, Sow (Caner Erkin, 83.) – Webó (Mehmet Topuz, 85.)
Gólszerző: Webó (81.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik