Új papírforma: továbbjutás! – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2025.12.11. 23:47

Még kissé szoknom kell, hogy egy ferencvárosi, leginkább csereként szereplő brazil középpályást sajtóhírek szerint vinne a Libertadores-kupa tavalyi győztese, vagy hogy az Üllői útra érkező patinás skót csapat ellen a zöld-fehérek az esélyesebbek a nemzetközi porondon… Márpedig most, 2025 decemberében mindez a pőre valóság, a nyári klubvilágbajnokságon a BL-címvédő PSG-t is felülmúló Botafogo szemet vetett Júlio Romaóra, az 55-szörös bajnok Rangers pedig az eddigi teljesítménye (csupán 1 pont) alapján valóban gyengébbnek tűnt az Európa-liga alapszakaszában, mint a csütörtök esti összecsapásuk előtt már 11 pontnál járó FTC. Emlékezhetünk, 2020 nyarán a glasgow-iak örök „párja”, a Celtic elleni BL-selejtezőn elért 2–1-es idegenbeli Fradi-siker még hatalmas bravúrnak számított, ám több mint öt év elteltével fordulni látszott a kocka.

Európa-liga
2025.12.11. 20:43

A Rangers ellen hátrányból felállva győzött, és továbbjutott a Ferencváros az El-alapszakaszban

Ötvös Bence zsinórban harmadik mérkőzésén is betalált, Varga Barnabás negyedik gólját szerezte a sorozatban.

Mindezt természetesen legfőképpen önmaguknak köszönhetik a ferencvárosiak, akik Robbie Keane vezetőedző irányításával igen kellemes meglepetésre öt kör után veretlenül tanyáztak az El-tabella élbolyában. No de mi lesz a hatodik után? Ez volt a nagy kérdés, hiszen még az oly kellemesen hangzó papírforma sem adódik magától, meg kell azt valósítani. Különösen azok után, hogy az első félidőben Yusuf  két kecsegtető lehetőséget is elpuskázott, ezek között pedig a skótok macedón csatára, a Fradit MTK-játékosként 2022-ben is góllal keserítő Miovszki közelről beollózott egy felper­dülő labdát. Nem vigasz, hogy a pályán és azon kívül mindenki (partjelző, bíró, talán a skótok többsége is) lest látott, csak a VAR nem… Szerencsére a hazaiak nem torpantak meg, s a vendégek korai időhúzása miatti hosszabbításban Cissé remek előretörése után Ötvös okos lapos lövése révén egyenlítettek.

A szünet után a Rangers még inkább epizódszerepre kényszerült az erősödő ferencvárosi szorításban, de a helyzetek kimaradtak, egészen addig, amíg megvalósult a papírforma papírformája: Varga Barnabás gólt fejelt! Jó volt látni, hogy magyar válogatott játékosok találataival múlta felül a Fradi a patinás ellenfelet, no meg hogy a végén Gróf bravúrja is kellett a sikerhez. Hat mérkőzés, négy győzelem, két döntetlen, 14 pont, két körrel a vége előtt már biztos továbbjutás! Azért az El alapszakasza előtt ezt nem vettük papírformának, de a látottak alapján abszolút megérdemelten vált azzá.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
5 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
6 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
6 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
6 órája

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
7 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
8 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
8 órája