El: Mindenképp nyerni akartunk – Csercseszov

Vágólapra másolva!
2022.09.09. 00:04
Az El 1. fordulójában, a Trabzonspor elleni győztes meccset (3–2) követően Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, meg sem fordult a fejében, hogy a szünetben támadók helyett védőket hoz be, mert mindenképp győzelemre szeretett volna játszani.

Maximálisan megvalósította csapat az elképzeléseinket, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Nyilvánvaló, hogy tíz emberrel változtatnunk kellett valamelyest, de az egyéni és a csapatjáték is nagyon jól működött” – értékelt Sztanyiszlav Csercseszov, aki ezután a következő, Kisvárda elleni meccsel kapcsolatban és a csoport esélyeiről kapott kérdést.

Nem tudom megjósolni, mit hoz a jövő, és hányadik helyen végezhetünk majd a csoportban, nem vagyok jós. Így azt sem tudom, mi lesz a Kisvárda ellen, Két napunk van felkészülni a következő meccsre, meglátjuk, ki milyen állapotban lesz.”

A Nemzeti Sporttól arról is kérdeztük, mi döntött a kezdőcsapat kijelölésekor az egyébként remek teljesítményt nyújtó Muhamed Besic, Vécsei Bálint kettős mellett a selejtezők nagy részében kezdő Aissa Laidouni, Anderson Esiti kettőssel szemben.

„Laidouni betegség miatt hagyott ki edzést, de akiket választottunk, remek teljesítményt nyújtottak, ők is a csapat tagjai, mindenki egyenlő esélyekkel indul”– reagált Csercseszov, akitől azt is megkérdeztük, nem jutott-e eszébe a szünetben védőket beküldeni és egy védekezőbb taktikát választani az eredmény tartása érdekében.

„A taktikán azért nem változtattunk, mert mindenképp nyerni akartunk, ennek érdekében nem adhattuk fel a támadások lehetőségét” – hangsúlyozta az orosz szakember, aki török kollégájához hasonlóan nem kívánt az olasz játékvezető ténykedésével foglalkozni.
Csercseszov elégedett lehetett csapata teljesítményével (Fotó: Szabó Miklós)
Csercseszov elégedett lehetett csapata teljesítményével (Fotó: Szabó Miklós)

EURÓPA-LIGA, H-CSOPORT
1. FORDULÓ
FERENCVÁROS–TRABZONSPOR (török) 3–2
(3–1)
Budapest, Groupama Aréna, 17 987 néző. Vezette: Maresca (olasz)
Ferencváros: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Knoester, Civic – Vécsei (Laidouni, 76.), Besic (Kovacevic, 89.) – Zachariassen, Nguen (Gojak, 76.), A. Traoré – F. Boli (Botka, 20.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Trabzonspor: Taha Tepe – Stryger Larsen, Bartra, Vitor Hugo (Elmali, a szünetben), Denswil (Djaniny, 72.) – Gbamin (Hamsík, a szünetben) – Ömür (Bozok, 60.), Bakaszetasz, Bardi (Yazici, a szünetben), Trezégé – Maxi Gómez. Vezetőedző: Abdullah Avci
Gólszerző: Nguen (5., 44. – a másodikat 11-esből), Adama Traoré (29.), ill. Maxi Gómez (39.), Bozok (71.)
Kiállítva:
Civic (16.)

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
6 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
9 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
12 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
16 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 09:18

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49
Ezek is érdekelhetik