El: Lukaku góljával nyert a Roma; gálázott a Leverkusen

D. Á.D. Á.
2023.09.21. 20:52
null
Lukaku győztes gólt szerzett a Sheriff ellen (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában az AS Roma 2–1-re nyert a Sheriff Tiraspol vendégeként, míg a Bayer Leverkusen 4–0-val ütötte ki a Häckent hazai pályán. A Villarreal meglepetésre kikapott Görögországban a Panathinaikosztól.

 

A Bayer Leverkusen nagyszerűen kezdett a Häcken ellen, az első negyedóra után már két góllal vezetett Xabi Alonso csapata – előbb Florian Wirtz emelt a kapuba a kifutó kapus fölött, majd Amine Adli váltotta gólra Granit Xhaka tökéletes beadását. A németek a fordulás után ismét rákapcsoltak, a 66. percben Victor Boniface is beköszönt, négy perccel később pedig Jonas Hofmann állította be a 4–0-s végeredményt.

Nem volt ilyen könnyű dolga a Romának, amely a Sheriff Triaspol otthonában lépett pályára. Az olaszok Leandro Paredes fejesével kerültek előnybe az első félidő ráadásában, de a hazaiak hamar kiegyenlítettek a szünet után. Nyolc percig volt döntetlen az állás, majd Romelu Lukaku szép összjáték után talált be. A második vendéggólra már nem volt válasza a Sheriffnek, José Mourinho csapata győzelemmel kezdett az El-ben.

Némi meglepetésre Kleinheisler László együttese, a Panathinaikosz 2–0-ra legyőzte a Villarrealt. A magyar válogatott középpályás nem volt benne a görög csapat keretében.

A Rennes háromgólos sikert aratott a Maccabi Haifa ellen hazai környezetben, a Slavia Praha két góllal múlta felül a Servette-et, amelyben Bolla Bendegúz végig pályán volt.

Nem bírt egymással a Saint-Gilloise és a Toulouse, a belga és a francia csapat összecsapása 1–1-es döntetlennel ért véget.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
E-CSOPORT
Union Saint-Gilloise (belga)–Toulouse (francia) 1–1 (Amoura 69., ill. Dallinga 45+3. – 11-esből)
LASK (osztrák)–Liverpool (angol) 1–3 (Flecker 14., ill. D. Núnez 56. – 11-esből, L. Díaz 63., Szalah 88.)
F-CSOPORT

Rennes (francia)–Maccabi Haifa (izraeli) 3–0 (Blas 1., Truffert 31., Yildirim 56.)
Panathinaikosz (görög)–Villarreal (spanyol) 2–0
(Joannidisz 38., Sporar 78.)
G-CSOPORT
Servette (svájci)–Slavia Praha (cseh) 0–2 (Masopust 32., Ogbu 59.)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Roma (olasz) 1–2 (Tovar 57., ill. Paredes 45+4., R. Lukaku 65.)
H-CSOPORT
Bayer Leverkusen (német)–Häcken (svéd) 4–0 (Wirtz 10., Adli 16., Boniface 66., Hofmann 70.)
Qarabag (azeri)–Molde (norvég) 1–0 (Leandro Andrade 56.)

A-CSOPORT
West Ham United (angol)–Topolyai SC (szerb) 3–1 (Petrovics 66. – öngól, Kudus 70., Soucek 82., ill. Sztanics 48.)
Olympiakosz (görög)–Freiburg (német) 2–3 (el-Kaabi 40., 75., ill. Sallai 9., Grifo 45+7. – tizenegyesből, Philipp 86.)
B-CSOPORT
Ajax (holland)–Olympique Marseille (francia) 3–3 (Forbs 9., Berghuis 20., Taylor 52., ill. Clauss 23., Aubameyang 38., 78.)
Brighton & Hove Albion (angol)–AEK Athén (görög) 2–3 (Joao Pedro 30., 67. – mindkettő 11-esből, ill. Sidibe 11., Gacinovic 40., Ponce 84.)
C-CSOPORT

Sparta Praha (cseh)–Arisz Limassol (ciprusi) 3–2 (Krejci 20., 25., Vitik 67., ill. Kokorin 11. – 11-esből, Babicka 90.)
Rangers (skót)–Real Betis (spanyol) 1–0 (Sima 68.)
D-CSOPORT
Atalanta (olasz)–Raków Czestochowa (lengyel) 2–0 (De Ketelaere 49., Ederson 66.)
Sturm Graz (osztrák)–Sporting CP (portugál) 1–2 (Boving 58., Gyökeres 76., Diomande 84.)

Legfrissebb hírek

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
12 órája

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
13 órája

Ezüstérmes Alessandro Chiappini csapata a női röpi Challenge-kupában

Röplabda
14 órája

Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

Európa-liga
15 órája

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
16 órája

A Braga egy félidő alatt megfordította a Fradi elleni párharcot – videók

Európa-liga
17 órája

Bevették Braga utcáit a Ferencváros szurkolói – fotók!

Európa-liga
20 órája

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
Tegnap, 10:22
Ezek is érdekelhetik