El: Sallai betalált, a Freiburg idegenben nyert az Olympiakosz ellen

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.09.21. 23:04
null
(Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában a Freiburg 3–2-re legyőzte idegenben az Olympiakoszt – a német csapatban Sallai Roland eredményes volt. Az Ajax hazai pályán játszott 3–3-as döntetlent a Marseille-jel, míg a Brighton & Hove Albion saját pályáján maradt alul az AEK Athénnel szemben. Az Atalanta kétgólos győzelmet aratott a lengyel Raków felett.

 

Remekül kezdődött az Európa-liga 2023–2024-es kiírása Sallai Roland számára, hiszen kilenc perc kellett neki ahhoz, hogy betaláljon a csoportkörben – a magyar válogatott támadója egy az egyben maradt az Olympiakosz kapusával, és kissé kisodródott helyzetből is higgadtan lőtt a kapu jobb oldalába. A görög csapatban El-Kaabi kétszer is betalált, de így is a németek örülhettek – az első félidő hosszabbításában Grifo vágott be egy tizenegyest, a hajrában pedig Maximilian Philipp döntött, a Freiburg 3–2-re nyert.

Igazi pisztolyárbajt láthattak a szurkolók Amszterdamban az Ajax és a Marseille összecsapásán: a hazaiak húsz perc után két góllal vezettek, de Jonathan Clauss és Pierre-Emerick Aubameyang találatával még a szünet előtt egyenlített a francia csapat. A második félidő elején ismét vezetéshez jutott az Ajax, ám a győzelmet csak nem tudta megszerezni – Aubameyang a 78. percben megszerezte a második gólját is, így alakult ki a 3–3-as végeredmény.

Nem sok esélyt adtak az AEK Athénnak, amely Brightonban lépett pályára. A görögök nem illetődtek meg a „forró” PL-csapattól, a félidőben 2–1-re vezettek is. A második játékrész derekén Joao Pedro a második tizenegyesét is gólra váltotta, az AEK viszont ekkor sem omlott össze. A hajrában Ezequiel Ponce volt a hős, a 84. perces góljával az athéniak elhozták a három pontot Angliából.

Sima, kétgólos sikert aratott az Atalanta hazai pályán a Raków ellen, a Rangers 1–0-ra megverte a Real Betist. A Sparta Praha 3–2-re felülmúlta az Ariszt, a Sporting pedig 2–1-re legyőzte Grazban a Sturmot.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT

West Ham United (angol)–Topolyai SC (szerb) 3–1 (Petrovics 66. – öngól, Kudus 70., Soucek 82., ill. Sztanics 48.)
Olympiakosz (görög)–Freiburg (német) 2–3 (El-Kaabi 40., 75., ill. Sallai 9., Grifo 45+7. – 11-esből, Philipp 86.)
B-CSOPORT
Ajax (holland)–Olympique Marseille (francia) 3–3 (Forbs 9., Berghuis 20., Taylor 52., ill. Clauss 23., Aubameyang 38., 78.)
Brighton & Hove Albion (angol)–AEK Athén (görög) 2–3 (Joao Pedro 30., 67. – mindkettőt 11-esből, ill. Sidibé 11., Gacsinovics 40., Ponce 84.)
C-CSOPORT

Sparta Praha (cseh)–Arisz Limassol (ciprusi) 3–2 (Krejcí 20., 25., Vitik 67., ill. Kokorin 11. – 11-esből, Babicka 90.)
Rangers (skót)–Real Betis (spanyol) 1–0 (Sima 68.)
D-CSOPORT
Atalanta (olasz)–Raków Czestochowa (lengyel) 2–0 (De Ketelaere 49., Éderson 66.)
Sturm Graz (osztrák)–Sporting CP (portugál) 1–2 (Böving 58., ill. Gyökeres 76., Sebastián Coetes 84.)

KORÁBBAN
E-CSOPORT
Union Saint-Gilloise (belga)–Toulouse (francia) 1–1 (Amoura 69., ill. Dallinga 45+3. – 11-esből)
LASK (osztrák)–Liverpool (angol) 1–3 (Flecker 14., ill. D. Núnez 56. – 11-esből, L. Díaz 63., Szalah 88.)
F-CSOPORT

Rennes (francia)–Maccabi Haifa (izraeli) 3–0 (Blas 1., Truffert 31., Yildirim 56.)
Panathinaikosz (görög)–Villarreal (spanyol) 2–0
(Joannidisz 38., Sporar 78.)
G-CSOPORT
Servette (svájci)–Slavia Praha (cseh) 0–2 (Masopust 32., Ogbu 59.)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Roma (olasz) 1–2 (Tovar 57., ill. Paredes 45+4., R. Lukaku 65.)
H-CSOPORT
Bayer Leverkusen (német)–Häcken (svéd) 4–0 (Wirtz 10., Adli 16., Boniface 66., Hofmann 70.)
Qarabag (azeri)–Molde (norvég) 1–0 (Leandro Andrade 56.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik