El: hihetetlen, mit dobott a pálya felé a Feyenoord-szurkoló

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.04. 13:41
null
Maurizio Sarri szerint vizelettel teli poharakat dobáltak a Lazio kispadja felé a Feyenoord szurkolói (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a holland Feyenoord hazai pályán 1–0-ra legyőzte az olasz Laziót, ezzel csoportelsőként továbbjutott a labdarúgó Európa-liga F-csoportjából, kiejtve a római együttest. A mérkőzésen a hazai szurkolók számos, Maurizio Sarri, a Lazio vezetőedzője szerint vizelettel teli poharat is a pálya felé dobtak, sőt, a mozgássérült szektorból egy szurkoló még egy katétert (!) is eldobott.

Maurizio Sarri, a Lazio vezetőedzője a mérkőzés után is feldúltan nyilatkozott. „Vizeletet tartalmazó poharakat dobtak ránk és a technikai stáb felé” – fogalmazott Sarri az ad.nl szerint, hangsúlyozva, a történtek elég irritálóak volt számukra.

A rómaiak szakvezetője a játékvezetői ténykedésről is beszélt. „Giménez gólját két szabálytalanság előzte meg, az egyiket Cancellieri ellen követték el, a másik egy lökés volt” – tette hozzá Sarri, akinek csapata az Európa-konferencialigában folytatja szereplését tavasszal a nemzetközi kupaporondon.

A Feyenoordot irányító Arne Slot bár örült a szurkolók fanatikus támogatásának, elismerte, ő is látta, hogy sörrel teli poharakat dobálnak a Lazio kispadja felé.

„Meg kell várnunk, hogy az UEFA hogyan értékeli ezt, de van egy megérzésem ezzel kapcsolatban. Sajnálom, ami történt” – fogalmazott.

De nemcsak poharakat, hanem a mozgássérült szektornál egy katétert is a pálya felé dobtak.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
F-CSOPORT

FC Midtjylland (dán)–Sturm Graz (osztrák) 2–0 (Dreyer 17., 72.)
Feyenoord (holland)–Lazio (olasz) 1–0 (S. Giménez 64.)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Feyenoord 6 2 2 2 13– 9 +4 8
2. Midtjylland 6 2 2 2 12– 8 +4 8
3. Lazio 6 2 2 2 9–11 –2 8
4. Sturm Graz 6 2 2 2 4–10 –6 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik