El: Van Persie-ék is a Vidi útjába kerülhetnek – a lehetséges ellenfelek

Vágólapra másolva!
2015.08.07. 00:11
null
Egy köre még biztosan van a BL-selejtezőből kiesett Videotonnak – de csak erős ellenfelet kaphat (Fotó: Veres Viktor)
A Videoton labdarúgócsapata alacsony UEFA-együtthatója miatt nem lesz kiemelt az Európa-liga-selejtező playoffkörének pénteki, nyoni sorsolásán, ami egyet jelent azzal, hogy csak jelentős játékerőt képviselő ellenfelet kaphat. Pénteken 13 órakor ellenfelet kap az egyetlen állva maradt magyar kupacsapat az Európa-ligában, 12 órától pedig a Bajnokok Ligája rájátszását sorsolják ki az UEFA nyoni központjában.

 

 

Az UEFA pénteken reggel szűkítette az Európa-liga-playoffkör sorsolása előtt a mezőnyt, és kialakította a sorsolási csoportokat. A Videoton FC a hármas csoportba került, nem kiemeltként – lehetséges ellenfelei között sztárcsapat is van.

A Videoton a következő ellenfeleket kaphatja: az orosz Rubin Kazanyt, az osztrák Red Bull Salzburgot, a török Fenerbahcét, a francia Girondins Bordeaux-t, a jelentős magyar légióskontingenst felvonultató lengyel Lech Poznant, valamint a cseh Slovan Liberecet.

A ceremónia 13 órakor kezdődik – a Nemzeti Sport Online-on élő, szöveges tudósítást olvashatnak a BL- és az El-sorsolásról!

A 22 kiemelt csapatot a 22 nem kiemelttel párosítják össze. Érdekesség, hogy a négy érdekelt cseh csapatból három is kiemelt, a DVSC-t búcsúztató Rosenborg viszont nem az.

A kiemelt és a nem kiemelt csapatokat is további csoportokba osztják be (ezeket az európai szövetség még nem tette közzé), így nem egyenként sorsolják majd ki a 22 párt. A mérkőzéseket augusztus 20-án és 27-én játsszák le. A 22 továbbjutóhoz csatlakozik az El-csoportkör 16 automatikus résztvevője, valamint a BL-playoffkör tíz vesztese. A csoportkört augusztus 28-án sorsolják Monacóban.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR

12.00: sorsolás (Tv: Eurosport)

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR

13.00: sorsolás (Tv: Eurosport)

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, A PLAYOFFKÖR RÉSZTVEVŐI
BAJNOKI ÁG
KIEMELTEK NEM KIEMELTEK
FC Basel (svájci) Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Celtic (skót) Partizan Beograd (szerb)
APOEL (ciprusi) Malmö FF (svéd)
BATE (fehérorosz) Skënderbeu (albán)
Dinamo Zagreb (horvát) Asztana (kazah)
NEM BAJNOKI ÁG
KIEMELTEK NEM KIEMELTEK
Manchester United (angol) CSZKA Moszkva (orosz)
Valencia (spanyol) Lazio (olasz)
Bayer Leverkusen (német) FC Bruges (belga)
Sahtar Doneck (ukrán) Monaco (francia)
Sporting CP (portugál) Rapid Wien (osztrák)
EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ, A PLAYOFFKÖR RÉSZTVEVŐI
(a csapatok nemzetisége után az UEFA-együtthatók láthatók)
KIEMELTEK
NEM KIEMELTEK
Borussia Dortmund (német) 99.883 Rosenborg (norvég) 11.875
Ajax (holland) 66.195 Qarabag (azeri) 11.500
Rubin Kazany (orosz) 57.099 Hajduk Split (horvát) 11.200
Athletic Bilbao (spanyol) 56.999 HJK (finn) 11.140
AZ (holland) 46.695 Zorja Luhanszk (ukrán) 10.533
Red Bull Salzburg (osztrák) 43.135 Atromitosz (görög) 10.380
Viktoria Plzen (cseh) 41.825 Molde (norvég) 10.375
PAOK (görög) 40.880 Thun (svájci) 10.375
Steaua Bucuresti (román) 40.259 Astra Giurgiu (román)9.759
Young Boys (svájci) 31.375 Dinamo Minszk (fehérorosz) 9.650
Sparta Praha (cseh) 30.825 Jablonec (cseh) 9.325
Fenerbahce (török) 30.020 MSK Zilina (szlovák) 8.750
Standard Liege (belga) 25.440 Midtjylland (dán) 7.960
Legia Warszawa (lengyel) 24.800

VIDEOTON (magyar) 7.950

Bordeaux (francia) 24.483 Bröndby (dán) 7.460
Panathinaikosz (görög) 19.880 Vojvodina (szerb) 6.275
Lech Poznan (lengyel) 17.300 Rheindorf Altach (osztrák) 5.135
Saint-Étienne (francia) 16.983 Rabotnicski (macedón) 4.675
Slovan Liberec (cseh) 16.325 Milsami Orhei (moldovai) 3.750
Southampton (angol) 16.078 Odd (norvég) 2.875
FK Krasznodar (orosz) 15.099 Qäbälä (azeri) 2.750
Belenenses (portugál) 12.276
Kajrat (kazah) 2.575
Legfrissebb hírek

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56
Ezek is érdekelhetik