A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.11.06. 23:58

Az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában a Ferencváros a Groupama Arénában 3–1-re legyőzte a bolgár Ludogorec együttesét. Noha a sorozatban 14-szer bajnok vendégek játékoskeretének értéke 48.5 millió euró, míg a hazaiaké alig több mint 46 millió, a futballtudásban a Fradi ért többet, kétség sem férhetett a győzelméhez.

A két klub 2019 óta hetedik alkalommal találkozott egymással, az ellenfél talán most volt a legnehezebb helyzetben, mert úgymond beugró edzővel, Todor Zsivondovval vágott a mérkőzésnek a Malmö elleni győzelemmel és a Betistől, illetve a Young Boystól elszenvedett vereséggel a háta mögött.

Idén nyáron már Robbie Keane volt a ferencvárosiak szakvezetője, amikor a fradisták a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében szembekerültek a razgradi együttessel: az ottani 0–0-t követően az Üllői úton 3–0-ra nyert a Fradi. Az augusztusi háromgólos győzelmükhöz képest gyengébben játszottak a hazaiak, a labdabirtoklási fölényt azért a 31. percben sikerült gólra váltani: Gavriel Kanikovszki szép góljával (közelről a léc alá vágta a labdát). Innentől kezdve nem volt kérdéses a győztes kiléte, Cadu lőtt még egyet, igaz, Son szépített, de megjött Lenny Joseph, és 3–1-re nyert a Fradi.

A mutatott játékot kritizálva lehet finnyáskodni, de a Ludogorec elleni magabiztos sikerével az Európa-ligában már tízpontos az FTC. Az első körben itthon 1–1-et ért el a cseh Viktoria Plzen ellen, idegenben 1–0-ra megverte a belga Genk együttesét, majd ugyancsak idegenben a Red Bull Salzburgot győzte le 3–2-re. Az alapszakasz hátralévő felében idegenben a Fenerbahce, a Nottingham Forest, itthon a Rangers és a Panathinaikosz az ellenfél.

Az új rendszerű kupasorozat első kiírása alapján megállapítható, csupán két tízpontos csapat nem jutott tovább, s e logika szerint a további négy találkozón egy megszerzett pont is elég lenne a továbblépéshez… Ne feledjük, az előző sorozatban a zöld-fehérek 12 pontot értek el, majd a tizenhat közé jutásért az egyenes kieséses szakaszban összesítésben 3–1-re maradtak alul a Plzennel szemben. Minden remény megvan, hogy a Fradi ezt a fázist kihagyja, és szerez annyi pontot, hogy a tavasszal egyből nyolcaddöntős legyen.

Márpedig ez bravúr lenne a javából!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
15 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Philippe Rommens: A bajnoki arannyal teljesedne ki a boldogságom

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 12:42

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Stratégiai döntések – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 23:27
Ezek is érdekelhetik