Ekl: történelmi román szégyen, a Sepsi a pozitív példa – külhoni lapszemle

B. O. M., D. T., P. L., T. J., V. J.B. O. M., D. T., P. L., T. J., V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.30. 11:02
null
A Sepsi tizenegyesekkel búcsúzott az Ekl-selejtezőktől (Fotó: Sepsi OSK/FB)
A magyar érdekeltségű külhoni csapatok közül egyedül a horvát NK Osijek jutott tovább az Európa-konferencialiga 2. selejtezőköréből. Összeállításunkban bemutatjuk a környező országok sajtóvisszhangjait a csütörtöki mérkőzésekkel kapcsolatban.

 

HORVÁTORSZÁG

„László találatával, valamint a közönség segítségével megtörtük a második selejtezőkör góltalansági ágát” – nevezte keresztnevén Kleinheisler Lászlót főcímében a Glas Slavonije napilap online oldala, kiemelve, végre újra meccshangulat uralkodhatott az eszéki stadionban, ahova 4000 hazai, valamint a 200 Pogon-drukker látogatott ki. A lap szerzője hozzáteszi: a hazaiak csapatként múlták felül a roppant kellemetlenül futballozó szczecini gárdát egy kemény és nehéz összecsapáson, a hab a tortán pedig – a meccs emberének választott – Kleinheisler László beköszönése volt. Nenad Bjelica alakulatának következő ellenfele a – nem is olyan – régi ismerős CSZKA Szófia lesz, amely az elmúlt években ejtette már ki a fehér-kékeket.

A Sportske novosti sportnapilap rögtön az eszéki szakvezető Bjelica kijelentésével indít: „védekezésben közel voltunk a tökéleteshez az ellen a Pogon ellen, amely a horvát bajnokságban az első négy között lenne” – fogalmazott a 49 esztendős szakember. Az NK Osijek vezetőedzője szerint csütörtök este a siker kulcsa a türelmük volt, illetve az, hogy a védekezést tovább tudták javítani, már-már tökéletes szintre. Külön kiemelte a közönség szerepét, akik hosszú idő után térhettek vissza ilyen szép számmal a Gradski vrt lelátóira. Mile Skoric, az Osijek csapatkapitánya hozzátette, igazi harcos meccsen vannak túl, kemény ellenféllel mérkőztek meg és megérdemelt sikert könyvelhettek el.

„Az eszéki tündérmese tovább folytatódik, a lengyelek kiejtése után következhet a CSZKA Szófia” – indít a Vecernji list, amely írásában rávilágít, labdabirtoklásban a Pogon bár – időnként – az NK Osijek fölé nőtt, ugyanakkor az egységesebb csapat mindenképpen a szlavóniai alakulat volt.

ROMÁNIA

A román sajtó határtalan történelmi szégyenről és katasztrófáról ír a csütörtöki Európa-konferencialiga forduló után, miután mindhárom csapat, köztük a Sepsi OSK is már a második fordulóban, első párharcát elveszítve búcsúzott. A legtöbbet a kazah Sahtyor Karagandi ellen szétlövésben búcsúzó FCSB kudarcával foglalkoznak, a Spartak Trnava ellen, szintén 11-esekkel kieső Sepsi viszont csak rövidebb, tényszerű tudósítások jutottak.

A Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap „A Sepsi is 11-esekkel esett ki” címmel ír a szentgyörgyi mérkőzésről, amelyet drámai összecsapásnak nevez. A cikk kiemeli, hogy a román csapatok korábban rendre jobban jöttek ki tizenegyespárbajokból az európai kupákban (17-ből tízet megnyertek), most viszont először buktak el egy nap kettőt is.

A Digi Sport televízió honlapja szerint a Sepsi tisztességesen helyt állt első európai kupapárharcában, különösen a rendes játékidő vége felé állt közel a győzelemhez és a továbbjutáshoz. A sporttelevízió szakkommentátora, Marius Niculae korábbi válogatott csatár a szentgyörgyi csapatot hozta fel pozitív példának a többi romániai csapat számára.

„A Sepsi számomra kellemes meglepetés, a többi együttesnek is így kellett volna játszani. A végén, a szétlövésben, a tapasztalat volt a döntő” – mondta a Dinamo és a Sporting egykori játékosa.

A sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap pénteki száma a történelmi mérkőzés fergeteges hangulatát emeli ki, hiszen az 1954-ben épült Szemerja-negyedbeli stadionban először játszottak európai kupamérkőzést. A Székelyhon tudósítása szerint a párharc mindkét mérkőzésén becsülettel helyt álló Sepsinek a kiesés ellenére sincs oka a szégyenkezésre, míg a Főtér portál szerint az idegenben lőtt gólok szabályát eltörlő UEFA adott egy plusz esélyt a Sepsinek, de az nem tudott élni vele a nemzetközi téren tapasztaltabb Spartak ellen.

SZERBIA

„Popovics tizenegyest védett, a Partizan még mindig kapott gól nélkül” – írta a szerbiai sportnapilap, a Szportszki zsurnal amely megszólaltatta Alekszandar Sztojanovics edzőt, aki elmondta: csapata ezúttal gyengébben játszott, mint az első mérkőzésen, de ettől függetlenül megérdemelten jutott tovább. Ez volt a Partizan negyedik meccse az idényben, és a belgrádi együttes még mindig nem kapott gólt – emeli ki az újság.

„Győzelem Szlovákiában is – teljesen megérdemelt a Partizan győzelme, de a csapat játékának javulnia kell” – számolt be a Politika c. napilap, amely hozzáteszi: a játékvezető megajándékozta a DAC-ot egy büntetővel, de Popovics kapus hárította a tizenegyest.

„A Partizan a hazai 1-0 után idegenben 2-0-ra nyert a DAC ellen, és magabiztosan jutott tovább a remekül védő Popovicsnak köszönhetően, aki brillírozott a kapuban, tizenegyest is védett, emellett több bravúrt is bemutatott. Kiváló hír ez a szerb foci számára, hiszen mind a négy együttes továbbjutott: a Crvena zvezda a Bajnokok Ligájában, a Partizan, a Csukaricski és a Vojvodina pedig a konferencialigában” – foglalta össze a játéknapot a Blic.

„Kettős győzelemmel Szocsiba” – kezdi cikkét az N1. „A Partizan nem állt be védekezni, hanem várta és végül kivárta a lehetőséget Dunaszerdahelyen – végügl két góllal nyert a DAC ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább, és készülhet Alekszandar Sztojanovics korábbi csapata elleni mérkőzésére.”

SZLOVÁKIA

,,Nem sikerült a bravúr, kettős vereséggel búcsúzik a DAC az európai porondtól” – számolt be a felvidéki sportolunk.sk a Partizan elleni kiesésről. Egy másik portál, a SportNapló azt emelte ki: „a lefújás után Németh Antal vezetőedző megtapsolta a szurkolókat, akik pedig megtapsolták a csapatot. Küzdöttek Jedlickáék, de ez most csak ennyire volt elég.”

A szlovák nyelvű portálok közül a Sport arról tudósít: gól nélkül maradt a Dunaszerdahely nagy igyekezete, bejött a papírforma, így a belgrádi csapat jutott tovább.

A futbalnet.sk szakírója a Mol Aréna hangulatát csodálta, megjegyezve, az idényben eddig meglehetősen gólszegény a dunaszerdahelyi alakulat: „Olyan volt a hangulat, mintha telt ház lett volna. A hazaiak kihagyták a büntetőt is, ebben az idényben csak egy gólt szereztek.”

A Spartak Trnava Sepsi elleni meccsével kapcsolatban különös összefüggésre hívta fel a figyelmet a sportnet.sk

,,Egy felmérés alapján a piros mezben védő kapusoknál a legnagyobb az esély, hogy kivédjék a büntetőt. A nagyszombati kapus rikító rózsaszínben védett, amely hasonlított a pirosra. Dominik Takác portás volt a hős. Nem csak a büntetőpárbajban. A másik oldalon Niczuly portás idegességében majdnem szétrúgta a kapufát. Egyetlen egy büntetőt sem fogott meg, mindig a kapus másik felére vetődött.”

A nagyszombati híroldal, a trnavskyhlas.sk a város csapatát dicsérte.

„Bravó Sparta! A koszovói játékvezetők a Nagyszombatnak nem adtak meg egy érvényes gólt, kiállították Grcet és a pályaedzőt, ennek ellenére a játékosaink hősies küzdelemben, jó játékkal továbbjutottak.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
KÜLHONI MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ MÉRKŐZÉSEK

DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–Partizan Beograd (szerb) 0–2
Továbbjutott: a Partizan, 3–0-val

Sepsi OSK (romániai)–Spartak Trnava (szlovák) 1–1 – 11-esekkel 3–4
Továbbjutott: a Spartak Trnava, 1–1 után tizenegyesekkel
NK Osijek (horvát)–Pogon Szczecin (lengyel) 1–0
Továbbjutott: az NK Osijek, 1–0-val

AZ EURÓPA-KONFERENCIALIGA 3. FORDULÓJÁNAK TELJES PÁROSÍTÁSAI ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik