Ekl: Kerkez döntött, fordítás után verte a Laziót az AZ Alkmaar

Vágólapra másolva!
2023.03.07. 20:41
null
Kerkez Milos volt a hollandok hőse (Fotó: Getty Images)
Kerkez Milosék római fellépésével indult a labdarúgó Európa-konferencialiga nyolcaddöntője: az első mérkőzést a holland AZ Alkmaar magyar válogatott játékosa döntötte el, csapata 2–1-re nyert az olasz Lazio otthonában.

A Lazio veszélyesen kezdte a mérkőzést: Szergej Milinkovics-Szavics második percben leadott kapáslövése nem sokkal zúgott el a jobb kapufa mellett. A rómaiak a félidő közepéhez közelítve megszerezték a vezetést: Felipe Anderson indításával Mattia Zacagni száguldott el a bal szélen, védői szorításában középre adott Pedrónak, aki a kapuba lőtt.

A szünet előtt nem sokkal Vangelisz Pavlidisz megmozdulása örömhírt jelentett a vendégek számára az örök városban: a jól helyezkedő görög csatár Jepser Karlsson átadása után közelről vágta be a hollandok egyenlítését.

A kiegyenlített mezőnyjátékot hozó mérkőzés után a magyar játékos góljának köszönhetően várhatja előnyből a visszavágót az AZ Alkmaar: a hazaiak labdát veszítettek a középpályán, Kerkez Milos szélsebesen megindult a kapu felé, összejátszott Karlssonnal, majd az ötös sarkáról higgadtan a kapuba gurított.

A magyar légiós ezután a 74. percben, egy durva belépő miatt megkapta első sárga lapját az Ekl-ben, majd a 83. percben lecserélték, de ez mit sem von le mai teljesítményének értékéből.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Lazio (olasz)–AZ (holland) 1–2 (Pedro 18., ill. Pavlidisz 45., Kerkez 63.)

Csütörtökön játsszák
18.45: AEK Larnaca (ciprusi)–West Ham United (angol)
18.45: Sheriff Tiraspol (moldovai)–Nice (francia)
18.45: Anderlecht (belga)–Villarreal (spanyol)
21.00: Fiorentina (olasz)–Sivasspor (török)
21.00: Lech Poznan (lengyel)–Djurgarden (svéd)
21.00: Basel (svájci)–Slovan Bratislava (szlovák)
21.00: Gent (belga)–Istanbul Basaksehir (török)

A visszavágókat március 16-án rendezik.

Legfrissebb hírek

Marco Baroni lett a Torino vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 13:42

A Lazio bejelentette Maurizio Sarri visszatérését

Olasz labdarúgás
2025.06.02. 16:43

Kerkez Milos: Olaszország nyugodt, Magyarország a szeretet, Anglia pedig az őrület

Légiósok
2025.05.15. 18:04

A Lazio a 96. percben mentett pontot a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
2025.05.10. 20:11

Serie A: Dia gyors góljával győzött a Lazio Empoliban

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 14:46

Pedro duplájával mentett pontot a Lazio Balogh Botondék ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.28. 23:00

Yaakobishvili két bravúrt is bemutatott, a Barca lesz a Trabzonspor ellenfele az Ifjúsági Liga fináléjában

Bajnokok Ligája
2025.04.25. 20:00

Balogh Botond nélkül győzte le a Parma a Juventust

Olasz labdarúgás
2025.04.23. 20:41
Ezek is érdekelhetik