Farkaskaland Razgradban – Malonyai Péter jegyzete

JOBB AZ ÓVATOSSÁG, nincs az a meccs, verseny, amely előtt ne intenének józanságra a reményeket illetően, ám nekem – miközben nem vagyok hazardőr – a Fradit illetően nincsenek kétségeim. Hiába gömbölyű a labda, hiába történhet meg minden a pályán, elképzelni sem tudom, hogy a csapat ne jutna túl a Ludogorecen. Elvégre a közelmúltban már kétszer diadalmaskodott ellene, a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, és éppen az Európa-ligában. Hat gólt lőtt a csapat, s kapott egyet, mi kell még a derűlátáshoz?

Esetleg, és nem utolsósorban a pillanatnyi forma. Nos, mértéktelen reménykedésem itt szenvedhet csorbát, hiszen véleményes, melyik a Ferencváros igazi arca 2026 februárjában. Mert az Újpest elleni derbin egyértelmű volt a diadal (3–0), ám Zalaegerszegen nem jutott pont (1–3) a csapatnak, s odalett az első hely a tabellán. Ám az eredmény miatti esetleges búslakodásnál érzékenyebben érintett mindenkit magasabb zöld-fehér körökben Káprály bíró ténykedése. Mert miközben Ibrahim Cissé belépőjétől minden embert kíméljen meg az Isten, a piros lap a minimum, a ZTE győzelmét olyan tizenegyes jelentette, aminél szerintem még a VAR is elpirult, de maradjunk abban, hogy empatikus volt a 35 esztendős síptulajdonossal. Aki egyes források szerint nem is látta, mi történt.

De ez már a múlt, kérdés, megemésztették-e az ifjak, hogy Iustitia félrenézett – szerintem (is). Biztosan az a válasz, hogy naná. Hiszen profik. Legyen, ám akkor az sem zavarhatja őket, hogy szerdán havazott Razgradban, a meccs napján olvad, a pálya olyan lesz, amilyennek ezek után lennie kell. És az sem, hogy a helyi csapat roppant optimista, egyrészt a milliárdos tulajdonos árnyékában nem lehet más, másrészt és főként azért, mert az általuk mágusnak tartott Dibusz Dénes nincs a keretben, nem állhat a kapuban. Szerintem csak mondják a kötelezőt, szajkózzák a gyerekverset, hogy nem félünk a farkastól. A folytatás biztató lehetne (nem esz meg, csak megkóstol…), ám a Ferencváros nem ízlelget, szőröstül-bőröstül felfalja az ellenfelét.

Mondom (és ismétlem) én.

Ha pedig ne adj’ Isten, pórul járnék a fene nagy optimizmusommal, majd én is azt mondom, amit szokás mifelénk: bocs’… És jelzem, hogy már a következő meccsre koncentrálok.

(Ebben vagyok a legprofibb.)

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!