A Ferencváros másodszor kap görög játékvezetőt az El-ben

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.12.09. 09:33
Anasztasziosz Papapetru vezeti a Ferencváros–Rangers meccset (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében görög játékvezetői hatos működik közre a Ferencváros–Glasgow Rangers Európa-liga-mérkőzésen.

A 40 éves Anasztasziosz Papapetru 2013-ban mutatkozott be a görög élvonalban, és 2016 óta a nemzetközi keret tagja.

A Bajnokok Ligájában sosem vezetett, az Európa-liga főtábláján viszont 2018 óta fújja a sípot, a csütörtöki lesz a tizedik mérkőzése.

Papapetru a mostani idényben a Dinamo Zagreb–Celta Vigo (0–3) mérkőzést vezette az alapszakaszban. A Ferencvárossal és a Rangersszel is először találkozik. Magyar csapattal egyszer találkozott: 2020 őszén a Budapest Honvéd hazai pályán 2–0-ra kikapott a Malmőtől az Európa-liga-selejtezőben.

Az El alapszakaszában korábban is fújt görög játékvezető Ferencváros-mérkőzésen, a Genk elleni október 2-i összecsapás bírója Anasztasziosz Szidiropulosz volt.

Papapetru munkáját Trifon Petropulosz és Jordanisz Aptoszoglu segíti az oldalvonal mellett. A negyedik játékvezető Fotiosz Polikronisz. A videobírói feladatkört Angelosz Evangelu és Szpiridon Zampalasz látja el.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
Csütörtök, 18.45: FERENCVÁROSI TC–Rangers FC (skót) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
31 perce

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
1 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
14 órája

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
20 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00