Robbie Keane: Az újabb három pont közel repítene bennünket az álmainkhoz!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2025.11.05. 15:06
null
Robbie Keane (jobbra) és Kristoffer Zachariassen válaszolt a kérdésekre (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Az Európa-liga alapszakaszában csütörtök este 21 órától a bolgár Ludogorecet fogadja a Ferencváros, Robbie Keane vezetőedző szerint a csapat energia- és motivációs szintje is megfelelő az újabb sikerhez.

A FERENCVÁROSNÁL ALIGHA BÁNJÁK, hogy a Ludogorecet hazai pályán fogadják. A magyar bajnok így saját közönsége előtt tehet nagy lépést az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának irányába, másfelől így nem kellett ismét a harmincezer lakosú Razgrad városába utazni, amely egyértelműen a legnyomasztóbb helyszín a Fradi elmúlt évekbeli riválisainak otthonai közül.

A két zöld-fehér klub 2019 óta most hetedszer találkozik egymással, és míg Szerhij Rebrov vezetőedző irányítása alatt egyértelműen a bolgárok számítottak esélyesnek, mostanra a Ferencváros lépett elő favorittá. Nem csak hogy erősebb a kerete, de jelenlegi formája is azt mutatja, hogy a Groupama Arénában a Fradi győzhet. A bolgár bajnokság egyeduralkodójánál finoman fogalmazva is döcög a gépezet mostanában: miután a legutóbbi tizenöt mérkőzéséből mindössze ötöt nyert meg, a klub vezetői elküldték a portugál vezetőedzőt, Rui Motát, akinek helyére – ideiglenesen – a tartalékcsapatot irányító Todor Zsivondov ugrott be, a bolgár gárda az Üllői úton vele a kispadon próbál meg kikászálódni a gödörből.

Az edzőváltás vajon mennyiben nehezítette meg az ellenfél feltérképezését?

„A második csapat edzője lépett elő, nem tudhatjuk, milyen tervekkel vette át az együttest – mondta a találkozót megelőző sajtótájékoztatón Robbie Keane, a Ferencváros ír vezetőedzője. – Ki tudja, lehet, hogy mindig is erről a pozícióról álmodott. De az is előfordulhat, hogy lazán fogja fel a feladatot, mondván, úgyis csupán beugróként van a kispadon. Márpedig ez a fajta lazaság számukra akár jól is elsülhet. Ránk nézve viszont veszélyes lehet.”

Nehéz tehát megfejteni, hogy a bolgár bajnok Todor Zsivondov vezetésével milyen stílusban szeretne a Groupama Arénában pályára lépni. Robbie Keane éppen ezért a korábbi mérkőzésekből indul ki, melyeket még Rui Motával a kispadon játszott a Ludogorec.

„Abból készültünk, amit korábban láttunk. Képtelenség megmondani, hogy mondjuk hadrendben változtatnak-e, vagy sem. A srácoknak az öltözőben mindenesetre elmondtam, mindenre fel kell készülnünk. Még arra is, hogy az ellenfél az első perctől megpróbál nekünk ugrani és nyomás alá helyezni bennünket.”

A Fradi az Európa-liga alapszakaszában eddig hét pontot gyűjtött, Robbie Keane ezért is bizakodó, s úgy látja, a csapat energia- és motivációs szintje több mint megfelelő.

„Nagyon elégedett vagyok! A hangulat is kiváló az öltözőben. A csapatszellem szinte tökéletes, mindenki a kezdő tizenegybe szeretne kerülni. Ezúttal is a nemzetközi kupában lépünk pályára, aligha van az öltözőben olyan futballista, aki ne szeretne játszani. Itt lehet igazán megmutatni magunkat. Persze ez a fajta versenyszellem a vezetőedző dolgát is megnehezíti, sosem könnyű egy játékossal közölni, hogy ezúttal nem számítok rá… Futballistaként sem szerettem az ilyen pillanatokat. Huszonöten vagyunk az öltözőben, de én vagyok a vezetőedző, a végső döntést nekem kell meghoznom. Legutóbb a Salzburg ellen tudtuk, hogy rendkívüli energiákra lesz szükségünk a pályán, ennek tükrében állítottuk össze a kezdőcsapatot. Nem titok, ezúttal is alkalmazkodnunk kell némileg az aktuális riválishoz.”

Ami a csütörtök esti találkozó kimenetelét illeti, a Fradi ír vezetőedzője ezúttal is három pontban gondolkodik, a tabellát viszont nem nézegeti.

„Minden mérkőzésen van vesztenivalónk! Nálam minden meccsen csakis a győzelem jöhet szóba. Nem figyelem a tabellát, de azt azért tudom, hogy az újabb három pont közel repítene bennünket az álmainkhoz! De most még csupán a Ludogorec elleni összecsapásra fókuszálunk. Mentálisan és energia tekintetében is nagyon jól állunk, jó lenne ezt ezúttal is kihasználni.”

Ami a bolgár bajnokot illeti, Robbie Keane elmondta, a rivális támadói rendkívül gyorsak, amire mindenképpen fel kell készülniük. Felvételről látták a legutóbbi találkozójukat is, ott is szembetűnő volt az elöl lévők tempós futballja.

Ha a bolgárok elleni győzelem papíron nem is repítené az egyenes kieséses szakaszba a Ferencvárost, a rájátszás már szinte biztos lenne, azaz a 2026-os esztendőben újabb két mérkőzés várna a magyar bajnokra.

Kristoffer Zachariassen: Kérdés, az edzőváltás hogyan hat a bolgárokra

Újra remek formában futballozik, a legutóbbi három gólból rendre kivette a részét. Milyen érzés újra alapembernek lenni?

Jó újra játszani! Az utóbbi időben valóban jól megy a játék, élvezem a futballt. Különösen nagy élmény olyan mérkőzéseken pályára lépni, mint a csütörtök esti lesz. Erős a keretünk, nagy a harc a csapatba kerülésért, de aki ismer, tudja, sosem adtam fel, minden edzésen a legtöbbet próbáltam nyújtani. Tudtam, csakis így verekedhetem vissza magamat a kezdőbe.

A nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében három nullára győzték le hazai pályán a bolgár riválist. Megismételhető egy ilyen bravúr?

Azon a találkozón nagyszerűen játszottunk, szinte minden összejött. A Ludogorec ezúttal nem a legjobb formájában érkezik, a napokban vezetőedzőt is váltottak, kérdés, ez hogyan hat a labdarúgókra. Az sem elképzelhetetlen, hogy éppen ezért felszabadultan lépnek pályára. Nekünk nincs más dolgunk, mint az első perctől koncentrálnak maradni, és menni előre. Támadni, megpróbálni a kapujához nyomni az ellenfelet.

Hét pontjával meglehetősen előkelő helyen áll a tabellán a Ferencváros. Elégedettek az eddigi szerepléssel?

Jól kezdtük az alapszakaszt, és ennek köszönhetően megfelelő önbizalommal várjuk a folytatást. Erős a csapatunk, csütörtök este is telt ház előtt léphetünk pályára, újabb három pontot szeretnénk szerezni. Nem lesz könnyű, hiszen a bolgár együttes mindentől függetlenül kemény csapat, az elmúlt években többször is találkoztunk velük, tudjuk, mire képesek.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Csütörtök, 21.00: FERENCVÁROS–Ludogorec (bolgár) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
8 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22