Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.07.11. 23:30

TELJESEN EGYETÉRTEK Bognár György nyilatkozatával: a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében a Paks–CFR párharc továbbjutóját illetően két mérkőzésben kell gondolkodni. Az első a Duna-parti városban 0–0 lett.

A romániai együttes mezőnyfölényben játszott, sőt, időnként nagyobb volt a nyomás, mint a 2024-ben Pakson 4–0-s győzelmet arató ugyancsak romániai Corvinulé… A látottak alapján a kolozsvári együttes egyénileg jobb labdarúgókból áll, ám a Paksnak éppen az egységben van az ereje. Más kérdés, hogy a színmagyar klub a csapatépítés fázisában van különböző okok miatt – Szappanos Péter, Ötvös Bence és Mezei Szabolcs személyében alapemberek távoztak, Osváth Attilát megműtötték – Bognár Györgynek talán nehezebb dolga van, mint a korábbi idények előtt, ráadásul az erősítést jelentő Pető Milán megsérült.

Ám nézzük a meccs jó oldalát: az egyszeres válogatott Kovácsik Ádám remekül pótolta az Al-Fatehhez visszatérő Szappanos Pétert, ha így folytatja, Pakson nem érzik meg a válogatott kapus hiányát. Ami talán ennél is örvendetesebb, hogy majd’ egyéves szünet után visszatérhetett a 2020–2021-es idényben 22 találattal gólkirály Hahn János, aki az AEL Larnaca elleni Konferencialiga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. Az ő pályára küldésével nő a taktikai repertoár. A csatár fogalmazott a legpontosabban a továbbjutást illetően: bravúrral kiharcolható.

S ha már a Corvinult szóba hoztam: a tavalyi pofonnak is betudható, hogy a Paks a kelleténél kevésbé volt bátor és veszélyes a CFR ellen. Ám fordítsuk meg: a vajdahunyadi együttessel szembeni 2024-es bukást követően a Konferencialigában a Paks a ciprusi AEK Larnaca ellen 5–0-s, a montenegrói Mornar ellen 5–2-es összesítéssel jutott tovább, már a rájátszáskörben a cseh Mladá Boleslav búcsúztatta, tehát az összkép korántsem annyira sötét. A többit tudjuk: 2025-ben bajnoki bronzérmes lett a csapat, és megismételte az egy évvel korábbi Magyar Kupa-sikert. Nagyon lecsupaszítva: az első találkozót leszámítva a nemzetközi kupasorozatban nem vallott szégyent a Paks, mi több, jó mérkőzéseket játszott.

Maradjunk annyiban: az idén ez volt a nyitó mérkőzés, reméljük, ezután is csak jobb jöhet.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

MTK: „Csiszolnunk kell a játékunkat, az biztos”

Labdarúgó NB I
12 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
21 órája

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
22 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:47

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Vas Gábor: Nagyon hosszú volt ez az öt hónap

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 10:57

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.03.19. 00:14
Ezek is érdekelhetik