„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2025.07.11. 09:07
null
Gól nélküli döntetlent játszott a CFR Pakson (Fotó: Török Attila)
Sem a CFR-nél, sem a bukaresti sajtóban nem elégedettek a kolozsvári csapat Pakson elért gól nélküli döntetlenjével az Európa-liga első selejtezőkörében. A kommentárok főszereplője egy olyan játékos, aki pályára sem lépett a mérkőzésen: a Louis Munteanu körüli átigazolási hírek jóval nagyobb teret kaptak a találkozónál.

A CFR csapatkapitánya, Camora szerint csupán a helyzetkihasználásukon múlott a kolozsvári győzelem. „Jobbak voltunk, több és nagyobb helyzeteink voltak, Európában be kell lőni az ilyeneket. Ez most hiányzott. Nem Munteanu hiányzott, nem csak tőle függünk, a kapuba kellett volna lőnünk a labdát, mert jól játszottunk. Sajnálom a szurkolóinkat, akik ilyen sokan eljöttek Kolozsvárról, de biztos vagyok benne, hogy otthon kiharcoljuk a továbbjutást” – nyilatkozta a Digi Sport televíziónak a tizenötödik kolozsvári idényét kezdő veterán portugál balhátvéd.

A CFR saját nevelésű kapusát, Hindrich Ottót kétszer is ápolni kellett a második félidőben, de végigjátszotta a találkozót. „Rendben vagyok, ez is része a játéknak. Harcos mérkőzés volt, úgy hiszem, többet is elérhettünk volna, de jó, hogy nem vesztettünk. Kolozsváron sem lesz könnyű dolgunk, de képesek vagyunk nyerni, és nyernünk is kell, mert a cél a csoportkörbe kerülés” – mondta a kolozsváriak kapusa.

A Digi Sport állandó szakértője, Ilie Dumitrescu egykori válogatott román játékos szerint látszott, hogy jobb csapat a CFR, de még nem lendült kellő formába. „A szezon legelején járunk, még nincs meg a kellő ritmus, intenzitás, hogy a maximumot hozd ki egy ilyen mérkőzésből. A helyzetek megvoltak, sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat, többet birtokolta a labdát. Nem látom, hogy Kolozsváron mivel lephetné meg őket támadásban a Paks” – értékelte a mérkőzést az 1994-es világbajnokság egyik román sztárja.

A román sajtó többsége is hasonló véleményen van: a CFR nem tudta gólokra váltani a nagyobb tudását. „A vasutasoknak még várniuk kell egy állomást a továbbjutáshoz” – írja a Prosport portál, míg a Gazeta Sporturilor a „Senki 0-0-jaként” jellemzi a mérkőzést, hozzátéve, hogy izgalmas visszavágó vár a kolozsváriakra. A Golazo külön cikket szentel, hogy a kolozsváriak szponzor nélküli mezekben voltak kénytelenek játszani Pakson, a magyarországi szerencsejáték-törvény miatt.

Ugyancsak a Gazeta Sporturilor vetette fel, hogy a CFR gólkirálya, Louis Munteanu nem feltétlenül edzettségi állapota miatt hagyta ki a paksi összecsapást, amint azt a klub kommunikálta. A portál szerint a kolozsvári vezetőség a román bajnokság történetének legdrágább eladásáról tárgyal, a 23 éves játékos iránt ugyanis a korábban szóba került Sevilla mellett két francia klub, a Lille és a Nice is bejelentkezett. Ioan Varga, a CFR főrészvényese 15, bónuszokkal együtt 18 millió eurót kér a támadóért, és mivel Munteanu alig egy hete állt edzésbe, az üzlet érdekében a legkisebb kockázatot sem vállalták a pályára küldésével. Ezt utólag, a Digi Sport kérdésére Cristian Balaj klubelnök is elismerte, de azt is hozzátette, hogy a CFR-nek is a teljesen egészséges Munteanura van szükséges, ha a játékos mégis Kolozsváron marad.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
PAKSI FC (magyar)–FC CFR 1907 CLUJ (romániai) 0–0
Paks, Paksi FC Stadion, 4902 nézőVezette: Pavle Ilics (Szlobodan Pavlovics, Uros Radovanovics) – szerbek
Paks: Kovácsik – Lenzsér (Kinyik, 65.), Vas G. (Szabó J., 89.), Vécsei – Hinora, Papp K., Windecker, Balogh B., Zeke – Haraszti (Hahn, 73.) – Tóth B. (Böde, 73.). Vezetőedző: Bognár György
CFR: Hindrich – Abeid (Bosec, 83.), Bolgado, Ilie, Camora – Muhar (Fica, 64.), Emerllahu, Korenica – Nkololo (Postolachi, 73.), Gjorgjievszki (Samake, 73.), Kamara (Djokovic, 83.). Vezetőedző: Dan Petrescu
A visszavágót július 17-én rendezik meg Kolozsváron.

 

Legfrissebb hírek

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:24

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
Tegnap, 7:17

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
2026.07.24. 23:20

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 18:28

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
2026.07.24. 13:15

Videó: senki nem kérdezett Borbély Balázstól, hamar véget ért a Twente-meccs utáni sajtótájékoztató

Európa-liga
2026.07.24. 12:47

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
2026.07.24. 09:04